
Nem bízza saját jogászaira a Selina elleni pert a Bihar Megyei Tanács, hanem a témában jártas magánügyvédet fogad, hogy visszaszerezze a nagyváradi Luceafărul (Esthajnalcsillag) lakónegyedet építő ingatlanfejlesztőtől azokat a telkeket, amelyeket még 2006-ban adott el a vállalkozásnak.
2015. május 27., 19:452015. május 27., 19:45
Erről a héten döntött a képviselő-testület, miután a visszaigénylést már tavaly szorgalmazó szociáldemokrata frakcióvezető, Ioan Mang a siker fontosságát hangsúlyozta a tanácsülésen.
Ismert ugyanis, hogy a számvevőszék korábban közel 8 millió lejes károkozást állapított meg az ügyben, majd egy tanácsosokból álló öttagú bizottság is átvizsgálta a megállapodást – amelyet az önkormányzat Kiss Sándor megyei RMDSZ-politikus elnöksége idején kötött –, és arra a következtetésre jutott, hogy a cég nem teljesítette vállalásait.
A Selina például 1500 lakást ígért az Aradi út mentén, ám ott csak két tömbházat épített fel, a munkatelepet csak az ellenőrzést követően, idén nyitotta meg újra. A tanács már tavaly decemberben felszólította, hogy szolgáltassa vissza a telkeket, és miután ezt visszautasította, pert indított a Selina ellen.
A DNA ugyanakkor tavaly tavasszal kezdett el vizsgálódni az ügyben, mivel a gyanú szerint Beniamin Rus, a cég tulajdonosa 600 ezer euró csúszópénzt fizetett Kiss Sándornak – a megyei tanács jelenlegi alelnökének –, hogy győztesként kerüljön ki 2006-ban a területekre kiírt versenytárgyalásból.
Rus szerdán a Krónika megkeresésére elmondta, a megyei tanács által kezdeményezett per miatt le kellett állítania a munkálatokat, és várja, hogy a bíróság döntést hozzon az ügyben. A tárgyalásról részletekkel nem tudott szolgálni. Eddig azzal védekezett, hogy a számvevőszék döntése nem vonatkozik rá.
A legutóbbi megyei tanácsülésen egyébként Kiss azt javasolta, hogy a majdani ügyvédek az önkormányzat jogászaival együtt képviseljék őket, de miután ezt képviselőtársai elutasították, tartózkodott a szavazáson. „Szerződtethetünk akár tíz ügyvédet is, mert nem ő felel ezért, hanem mi. Vagy ha jobban belegondolok, én” – fogalmazott.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!