A keretszerződés aláírását, mint ismert, korábban április elsejéről júniusra halasztották, most a háziorvosok újabb hónappal odáznák az ügyet, addig a korábban megkötött szerződés alapján végeznék tevékenységüket. A kormány múlt héten fogadta el a keretszerződést módosító határozatot, de az alkalmazási módszertannak csak a tervezetét tették közzé a Hivatalos Közlönyben. Lucia Şereş, a Kovászna megyei háziorvosok egyesületének elnöke lapunknak elmondta, ilyen körülmények között tovább halasztanák a szerződés-aláírást, mert a jelenlegi állás szerint látatlanban fogadnák el a CNAS szabta feltételeket, mivel esélyük sincs azt tanulmányozni.
A tervezet az elmúlt időszakban szinte naponta változott, nincs garancia arra, hogy a megállapodás létrejötte után nem módosítják újra, mondta a szövetség elnöke. „Két hónap alatt nem volt idő kidolgozni a végleges változatot, azt is hallottuk, hogy utolsó percben, kedden éjszaka jelenik meg, és azt várják tőlünk, hogy június elsejétől már az új módszertan szerint dolgozzunk – mondta Lucia Şereş. – Ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben az alkalmazási módszertan végleges változata, időre lesz szükségünk ahhoz, hogy áttanulmányozzuk azt, és ha egyetértünk a feltételekkel, aláírjuk a keretszerződést.” A háziorvosok ezúttal is a betegek megértését kérik, és abban bíznak, hogy a jelenlegi szerződést meghosszabbítják, így ingyenes és ártámogatott receptet, valamint küldőpapírt ki tudnak majd állítani a következő időszakban.
A CNAS által kidolgozott, két évig hatályos keretszerződés a háziorvosok szerint nem képes megerősíteni az ellátási rendszer alapjait, megsérti az orvosi tevékenység szabadságának elvét, valamint a betegek jogait, és ellehetetleníti a rendelők működését. Ellenzik ugyanakkor az orientatív költségvetési plafon bevezetését, mivel ez a kevesebb forrást felemésztő páciensek előnyben részesítését eredményezi, de tiltakoznak az elszigetelt vidékeken rendelő orvosoknak járó pótlék eltörlése ellen is, és azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy egy krónikus betegnek háromhavonta csak egy receptet lehessen felírni, mivel az ilyen páciensek gyakran több betegségben is szenvednek, így többször is el kell menniük az orvoshoz. A szerződés időtartama ellen azért tiltakoznak, mert szerintük nem lehet előre látni, jövőre milyen összeg áll rendelkezésre a tevékenységük finanszírozására.
Az Egészségügyi Minisztérium is tegnap jelentette be közleményében: hajlandó aláírni a keretszerződést a CNAS-oal, a kórházi beutalási feltételeket azonban nem hajlandó elfogadni. A tárca szerint a biztosító által javasolt kritériumok szubjektívek, a valóságtól elrugaszkodottak, gyakorlatba ültetésük megnehezíti az orvosok tevékenységét és a betegellátást. Raed Arafat államtitkár-helyettes tegnap úgy nyilatkozott, minden eset egyedi eljárást követel meg, a beutalási feltételeket pedig nem a páciensek rovására kell megállapítani. „A jelenlegi keretszerződés kórházi beutalásokra vonatkozó passzusai szerint eltérő ellátásban kell részesülnie egy tartósan lázas időskorúnak, mint egy gyereknek, akinek begyulladt a torka” – magyarázta az államtitkár-helyettes. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a keretszerződés alkalmazási szabályzatát az egészségbiztosítási pénztár a minisztérium megkérdezése nélkül bocsátotta nyilvános vitára a honlapján (www.cnas.ro).
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
szóljon hozzá!