Hirdetés

Tovább gyűrűzik a nyárádszeredai templomépítés körüli vita

Nyárádszereda önkormányzatának képviselő-testülete visszavonta azt a 2009-ben elfogadott tanácshatározatot, melynek értelmében vállalta a helyi Deák Farkas Általános Iskola régi épületének a lebontását, hogy helyet biztosítson egy ortodox katedrális építésének.

Szucher Ervin

2011. május 03., 09:112011. május 03., 09:11

Az RMDSZ és az MPP képviselőiből alkotott testület egyöntetűen állt ki a polgári oldal javaslata mellett, miután kiderült, hogy sem a prefektúra, sem a görögkeleti egyház nem tartotta magát a két évvel ezelőtti egyezséghez.

A döntés értelmében az ortodox egyház nem erőltette volna a főtéri park egy részének a megszerzését, beérte volna a szintén központi fekvésű, egykori magyar iskola épületének a telkével. A helycsere másik feltétele szerint az egyház érdekeit tolmácsoló prefektúrának az lett volna a szerepe, hogy segítse az önkormányzatot az új iskolaépület bővítésében.

Korábban maga Marius Paşcan prefektus ígért közel egymillió lejes támogatást az állami tartalékalapból, melyből a polgármesteri hivatal az új iskolát bővíthetné. „Mindenki jól jár, és ismét béke lesz Nyárádszeredában” – nyilatkozta ezelőtt több mint egy évvel a kormánymegbízott.

Mivel később sem a kormánybiztos nem támogatta a szeredaiakat a pénz előteremtésében, sem az ortodox egyház nem vonta vissza a főtér lekanyarításáért indított pert, a tanácsosok is átértékelték korábbi álláspontjukat. A hétvégi döntést Paşcan felszólítása „csikarta ki”, melyben arra utasította a testület tagjait, hogy szavazzák meg a Bocskai Istvánról elnevezett főtéri park egy részének a kiiktatását a város leltárából.

„Az ortodox egyház és a prefektúra megpróbált átverni. Ha komolyan vették volna a 2009-ben kötött egyezséget, most nem szólítanak fel a templomnak kiszemelt telek kivonására a városi leltárból” – fejtette ki lapunknak Csíki Sándor, az MPP tanácsosa. Szerinte az RMDSZ-es kollégákkal egyöntetűen meghozott döntés alapján nemcsak a könyvtárnak helyet adó, régi magyar iskola menekül meg a bontástól, hanem a park felső része is érintetlen maradhat.

„A helyi és a megyei önkormányzat, majd a kormány által is jóváhagyott döntés, miszerint a főtéri parkban senkinek nem bocsátunk ki építkezési engedélyt, és a zöldövezetek érintetlenségére vonatkozó törvény mind-mind olyan rendelkezés, amely a mi álláspontunkat védi” – szögezte le Csíki.

A bekecsalji kisváros alpolgármestere, Tóth Sándor is hangsúlyozta, a történtek után az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az ortodoxok ne építhessenek a templomot település központjába. Kérdésünkre, hogy az önkormányzat lépése után nem erősödhet-e az ortodoxok elszántsága, hogy még azért is a park felső részébe építkezzenek, Csíki Sándor belátta, hogy ennek a veszélye mindig is fennállt, és továbbra is fennáll. Az egyház már tett erre kísérletet, amikor két évvel ezelőtt – eltekintve az építkezési engedély hiányától – elhelyezte a leendő katedrális alapkövét. Alig néhány nap múlva az alapkövet ismeretlen tettesek eltüntették.

A nyárádszeredaiak szerint semmiképpen nem lenne szabad a belváros évszázados arculatán változtatni, s főként nem a főtéri park megcsonkításával. Ráadásul a település 134 román nemzetiségű lakója már két ortodox templommal rendelkezik, egy harmadik felhúzása a központban nem a híveket szolgálná, hanem az államvallás dominanciáját hangsúlyozná.

A görögkeleti felekezet képviselői azzal érvelnek, hogy telekkönyvileg a saját területükről van szó, amit arra hasznosítanak, amire akarnak. Valójában a Bocskai tér felső része 1948 előtt a görög katolikus egyház tulajdonában volt, de ’89 után az ortodoxok igényelték vissza és kapták meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
Hirdetés