
Fotó: Mediafax
A tárcavezető és a szakhatóság azután nyilatkozott az ügyben, hogy a Drakula-kastélyként elhíresült létesítmény restitúciójának kivizsgálása céljából létrehozott parlamenti bizottság arra a következtetésre jutott: a román állam az alkotmányt és a hatályos jogszabályokat megszegve szolgáltatta vissza a Habsburg-uralkodócsaládnak a Brassó megyei épületet. Dumitru Puchianu, a testület demokrata tagja a több hónapos ellenőrzés befejeztével semmisnek nevezte a visszaszolgáltatásról tavaly májusban aláírt megállapodást, szerinte ugyanis az állam megszegte az alkotmánynak a közvagyon elidegeníthetetlenségéről szóló előírását. A képviselő azt is kifogásolta, hogy a törcsvári kastélyt három örökösnek szolgáltatták vissza a román hatóságok, holott az épületegyüttest és a hozzá tartozó több ezer hektáros területet évekkel ezelőtt még öt örökös igényelte vissza. A vizsgálóbizottság jelentését a jövő héten vitatja meg a képviselőház, amelynek többek között arról is döntenie kell, hogy kezdeményez-e ügyészségi feljelentést az ügyben. A művelődési tárca és az ANRP ezzel szemben azt állítja: a parlamenti testület nagyfokú hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot, a 2001/10-es számú restitúciós törvény ugyanis nem teszi kötelezővé, hogy visszaszolgáltatás előtt magánvagyonná nyilvánítsák az ingatlant, hiszen a restitúció révén ez automatikusan megtörténik. Továbbá a két intézmény ismerteti, hogy az örökösök közül Alexandra Billou (született Habsburg-Lothringen) és Jerrine Habsburg-Lothringen időközben lemondott romániai vagyonáról többi rokona javára.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.