Hirdetés

Tőkés László: megpróbálja a lehetetlent az EMNP

A lehetetlent megpróbálva, de tiszta lappal indul a választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 17., 18:462016. május 17., 18:46

2016. május 17., 20:192016. május 17., 20:19

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte, esélyegyenlőtlenségnek tartja, hogy az EMNP riválisa, az RMDSZ a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatás felett rendelkezve nagyobb pénzügyi lehetőségekkel kampányol, de legnagyobb fájdalmának mégis a választások egyházi vetületét tartja. Azt, hogy az a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek egykoron püspöke volt, most szinte már az RMDSZ „pártegyházává\" vált.

Ugyanúgy bekebeleződött, mint a Magyar Polgári Párt (MPP), amelyet Tőkés szerint kiszakítottak a „nemzeti oldalról\". Az EP-képviselő úgy véli, hogy az egyedüli párt az EMNP, amely folytatja a rendszerváltás után megkezdett nemzetpolitikai irányvonalat, a magyar összefogás pedig sohasem rajtuk múlott.

Tőkés László meglátása szerint az is csak látszategység, hogy a Bihar megyei tanácsosi listán az RMDSZ biztosított egy helyet az MPP képviselőjének, és az ígért megújulás sem történt meg. „A váradi polgármesterjelölt, Huszár István és a megyei listát vezető Pásztor Sándor egészen szimpatikusak, de a háttérben „ugyanaz a nemzetidegen és korrupt vezérkar húzódik meg\" – magyarázta. Tőkés egyébként rámutatott arra is, hogy bár látszólag az RMDSZ új arcokkal vág neki az önkormányzati választásoknak, a fiatalok közül többen szoros rokonságban állnak a párt korábbi vezető politikusaival.

Támogatott kvótaellenes népszavazás

Az idei romániai választásokon, valamint az Európai Unió kötelező betelepítési kvótái elleni magyarországi népszavazáson való részvételre buzdította az erdélyi magyarokat a nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László. Kijelentette: „a magyarországi népszavazás tárgyában teljes egyetértésünket fejezzük ki a Fidesz–KDNP kormányzó pártszövetséggel, és szavazásra jogosult polgártársainkat arra hívjuk fel, hogy az éppen öt esztendeje működő EMNT-honosítási irodahálózatunk segítségének az igénybevételével vegyenek részt a szavazáson, és utasítsák viszsza a nemzeti szuverenitásunkat sértő betelepítési kvótarendszert” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.

Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke jelezte, hogy négy településen támogatják az RMDSZ polgármesterjelöltjét, ám a rivális magyar párt kampánya idén is agresszív, helyenként pedig még a törvényeket is figyelmen kívül hagyják, amikor például falunapokat vagy május elsejéről május 28-ára halasztott majálist szerveznek. A néppárti vezető különben kitért arra is, hogy az önkormányzati választások alkalmával ismét kiírt referendum Szentmárton Nagyvárad általi bekebelezéséről várhatóan eléri az érvényességhez szükséges szavazati küszöböt, ezért mindenkit nemmel való voksolásra biztat.

A helyhatósági választásokkal társított népszavazással kapcsolatban egyébként Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke jogi aggályokat is felvetett, azoktól pedig, akiknek imponál Ilie Bolojan váradi polgármester városfejlesztése, azt kérdezte: „Milyen áron? Menynyire taszította adósságba a várost?\" Szilágyi Zsolt pártelnök jelezte, ők nem tudnak támogatni egy olyan elöljárót, aki monokulturalitást promovál, de reméli, hogy majd tanácsosaik változtatni tudnak ezen a következő négy évben. Hangsúlyozta, az EMNP a korrupcióval szemben a zéró tolerancia elvét követi, és ők az egyetlen párt Romániában, amelynek nincsenek korrupciós ügyei.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés