Sebesültek is nagy számban vannak valamennyi érintett megyében, az anyagi károk felmérése pedig még nem ért véget. Erdélyben a leginkább Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sújtotta a szerdai vihar. Csütörtökre azonban már nagyrészt szétoszlottak a viharfelhők, és a Környezetvédelmi Minisztérium is visszavonta a korábban 17 prefektúrának kiküldött árvízveszély-figyelmeztetést. Háromszéken is hatalmas károkat hagyott hátra a szerda esti vihar és jégeső – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka. Vasile Sădean ezredes szerint a heves vihar és a jégeső főként Sepsibükszád, Mikóújfalu és Bálványos térségében okozott károkat, de a megye több településén jeleztek hoszszabb áramkieséseket. Bálványosfürdőn és a Szent Anna-tó környékén például tojás nagyságú jég hullott, a szemtanúk szerint percek alatt araszos vastagságú jégréteg képződött a talajon. A jég kárt okozott a bálványosi villákban, lecsupaszította a fákat, és értesüléseink szerint emberek is megsérültek. Az egyik szemtanú elmondta: több gépkocsi úgy nézett ki a vihart követően, mintha gépfegyverrel lőtték volna, minden négyzetcentiméteren horpadások keletkeztek. Bács Márton Csaba sepsibükszádi polgármester jelentése szerint a heves esőzések miatt a településen 15 háztartást öntött el a hegyoldalról lezúduló esővíz, emiatt a település határában lakó 3 családot átmenetileg ki is kellett költöztetni otthonából. A Bükszádon áthaladó 12-es országutat mintegy 400 méteren alámosta a víz, s ez akadályozza az autósforgalmat. Emellett a Bálványos és a Szent Anna-tó felé vezető 113-as megyei út 2,5 kilométeren szakadt be, illetve tönkrement a települést a vasútállomással összekötő útszakasz is. Nyágúj Vilmos, Mikóújfalu polgármestere szerint a településen főként a jégeső okozott jelentős károkat. A beszámolók szerint a tojás nagyságú jég tönkretette a terményt, illetve jelentős károkat okoztak a szabadban hagyott autókban és a háztetőkön. Több mint 180 háztartást öntött el az ár. A kárjelentés szerint a jégeső 75 hektáron károsította a burgonyatermést, 100 hektáron verte el a gabonát, és 25 hektár kerti vetemény ment tönkre. A Hargita megyei prefektúra becslései szerint a vihar és jégeső több ezer négyzetméter termőföldben és gyümölcsösben tett kárt, több száz lakóházat, gazdasági épületet rongált meg a megye 13 településén. Felcsíkon közel 20 ezren voltak még lapzártánkkor villanyáram nélkül, a megrongálódott a villanyvezeték miatt órákat töltöttek sötétben Csíkszépvíz, Csíkszentmihály, Gyimesközéplok, valamint Csíkpálfalva lakói. Hasonló volt a helyzet Udvarhelyszéken is, csütörtök délutánig sem sikerült még helyreállítani a villanyáram-szolgálatást Kápolnásfaluban, Bögözön, Székelydobón, Felsőboldogfalván, Hodgyában, Farcádon, Köröspatakon, valamint Székelylengyelfalván. Az előzetes kárfelmérési jelentések szerint Fenyéden, Máréfalván, Bögözben, illetve Csíkdánfalván okozott a legtöbb kárt a mezőgazdasági termőföldeken az ítéletidő, a termés 60–90 százalékát tette tönkre a jégeső. Székelyudvarhelyen 40 ezren maradtak ivóvíz nélkül az áramszolgáltatás szünetelése miatt. Beszterce-Naszód megyében a mezőgazdasági igazgatóság illetékesei 1,7 millió lejes kárról számoltak be, amelyet a június végi–július eleji jégesők okoztak. Az erdélyi megyékben péntekig marad érvényben a viharokat, esőzéseket előrevetítő vészjelzés. A meteorológusok előrejelzései szerint hétfőtől kezdődően már ismét kánikula várható országszerte.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.