Hirdetés

Több ezer gyereket segített a világra – Életút-beszélgetés a 80 éves Zsigmond Anna nőgyógyásszal

Zsigmond Anna

Újszülött a Gynia magánklinikán. A Zsigmond Anna által alapított magánklinika sikertörténetté vált

Fotó: Gynia Klinika

Az 1989-es rendszerváltás óta eltelt időszak legismertebb kolozsvári magyar szülész-nőgyógyásza Zsigmond Anna. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő főorvos 2008-ban alapította meg a Gynia magánklinikát, amelynek hosszú évekig orvosigazgatójaként tevékenykedett. Az 1980-as években testvéréhez, Tőkés Lászlóhoz hasonlóan Zsigmond Anna is a Securitate célkeresztjébe került. Több mint öt évtizedes szakmai pályafutásáról és a családi kötelékről beszélgettünk.

Makkay József

2024. december 21., 18:102024. december 21., 18:10

2024. december 23., 08:192024. december 23., 08:19

– Hogyan indult el Zsigmond Anna az orvosi pálya felé?

– Szorgalmas, jó tanuló lányként nagyon szerettem a matematikát, ezért valamilyen reál szakra készültem. Emlékszem, tizenegyedikes koromban vakbélgyulladással kórházba kerültem, és a kolozsvári klinika személyzete annyira elvarázsolt, hogy amikor öt nap múlva kiutaltak, eldöntöttem, hogy orvos leszek. Gyors és szubjektív döntés volt, de kitartottam mellette. A

Idézet
szüleim nagyon pozitívan álltak hozzá mind a nyolc gyerekük pályaválasztási elképzeléséhez, mindenikünk maga döntötte el, hova szeretne felvételizni, amit tudomásul vettek, és támogattak.

Sem rábeszélni, sem lebeszélni nem akartak semmiről. Emlékszem, hogy ennél az asztalnál – amelyik a szüleim bútora volt – egyszerre négy egyetemista testvérem tanult, és nekem már csak a kályha mellett, a földön jutott hely. Amikor ezt meglátta az egyik szomszédunk, Vásárhelyi János református püspök fia, azt mondta, menjek át hozzájuk tanulni. Onnantól fogva náluk készültem a szessziókra.

Hirdetés

– Hátrányt jelentett a felvételin, hogy lelkészcsaládból származik?

– Annyiban volt nehezebb, hogy az értelmiségi családból származó fiatalok a kolozsvári orvosi egyetemen meghirdetett 92 helynek csupán 20 százalékára felvételizhettek, a többi 80 százalék a munkás-paraszt családok gyerekeinek volt fenntartva. Ennek ellenére negyedikként jutottam be az egyetemre, a középiskolában mindig jó tanuló voltam.

Idézet
Sokat segített, hogy a hatvanas évek elején magyarul lehetett felvételizni, de az egyetemi oktatás nyelve román volt.

Az évfolyamon mindössze tizenketten voltunk magyarok. Román szakon akkor sem volt könnyű magyar diáknak lenni: gyakran éreztem, hogy árral szemben úszok nem csak az egyetemen, hanem később, gyakorló orvosként is.

– Hogyan döntött a szülészet-nőgyógyászat mellett?
– Az egyetem befejezése után, 1968-ban férjhez mentem. Az orvosi szakosodás terén megismétlődött az a személyes tapasztalat, amit tizenegyedikes koromban éltem át a kórházban. Akkor is a személyzet munkájának köszönhetően döntöttem el, hogy orvos leszek, és ezúttal egy nőgyógyász orvosnőnek a hatására választottam, akihez terhességgondozásra jártam. Imponáló, ügyes, szakmailag kiválóan felkészült fehérnépként emlékszem rá: számomra érdekes kihívásnak tűnt, hogy egy olyan orvosi ágazatot válasszak, amely akkoriban jórészt férfi szakorvosok ,,felségterülete” volt. Később értettem meg, hogy miért:

Idézet
a nőgyógyász a nap 24 órájában mindig készenlétben kell álljon, ami gyerekeket nevelő családanyának nagyon nehéz feladat.

– Kolozsvártól távol kezdte orvosi pályafutását, miközben családja a kincses városban élt. Mennyire volt nehéz ez a kétlakiság?

– Kihelyezéskor Kolozs megyében egyetlen üres hely sem akadt, csak a szomszédos megyékben választhattam, így kerültem Bihar megyébe, az élesdi kórházba. A férjem és a kisfiam itthon maradtak, gyakorlatilag bejárónő nevelte a gyereket. Nagyon nehéz időszak volt, hetente egyszer tudtam hazajönni. Korábban sokat foglalkoztatott a kutatás is: nagyon szerettem olvasni, dokumentálódni, kísérletezni, de miután egy konferencián az általam megírt tudományos dolgozatot a főnököm úgy adta elő, hogy a nevemet meg sem említette, rájöttem, pártfogó nélkül sok babér nem terem számomra, ezért minden erőbedobással gyakorló orvossá akartam válni.

Idézet
A nőgyógyászatot alapfokon is lehet űzni egy poliklinika szakorvosaként, vagy igazi szülész-nőgyógyászként, aki a nehéz műtéti beavatkozástól sem riad vissza. Én az utóbbit választottam.

Már élesdi munkám első napjaiban olyan műtéteket kellett elvégezzek, amit a gyakorlatban nem láttam, és nem is volt kitől megkérdezzek. Szakkönyvekből tanultam meg sok mindent, amit élőben próbáltam ki. Minden sikeres műtét megerősítette bennem a hitet, hogy állandóan tanulni, képezni kell magad ezen a pályán.

Zsigmond Anna nemrég ünnepelte 80. születésnapját Galéria

Zsigmond Anna nemrég ünnepelte 80. születésnapját

– Hogyan került vissza Kolozsvárra?

– Sok-sok utánajárással a Kolozs megyei Mócsra helyeztek, ahol a kórház egyetlen szakorvosaként a szülészetért feleltem. Harmincéves orvosként egy olyan világba csöppentem, ahol elkezdődött a hatósági harc az illegálisnak tekintett terhességmegszakítások felderítéséért. Szakmai pályafutásom legnehezebb és legsötétebb időszaka volt ez. Bennünket, nőgyógyászokat arra köteleztek, hogy a falusi körorvosokkal együtt vizsgáljuk meg a szülőképes nőket, nincs-e rejtett terhességük, vagy nem történt-e terhességmegszakítás. Először 18-tól 40 évig terjedt ki a nők ellenőrzése, amit később a 16-45 év közötti korosztályokra bővítettek. Idővel behívott kihallgatásra a Securitate. Amikor már többször zaklattak, megkérdeztem az egyik páciensemet – akiről tudtam, hogy a férje az állambiztonságnál dolgozik –, hogy mit követtem el.

Idézet
Kiderült, hogy a nőgyógyászokat ,,potenciális bűnelkövetőként” kezelik, akik titokban terhességmegszakítást végezhetnek, ezért kiemelten figyelték a tevékenységünket.

– Ehhez később hozzájárult a testvére, Tőkés László meghurcolása is?

– Az az időszak már fél lábbal Kolozsváron ért, ugyanis akadt egy román orvosismerősöm, aki megbízott bennem, és részmunkaidőre beajánlott a kolozsvári poliklinikára. Később a nőgyógyászat sürgősségi osztályán dolgozhattam heti egy-két napot, miközben Mócson maradtam főállásban. Reménykedtem benne, előbb-utóbb megengedik, hogy háromgyerekes családanyaként visszatérhessek Kolozsvárra. A gyerekeim is nagyon nehezen viselték a távollétemet. Nemrég a nagyobbik fiam mesélte, hogy egyik kamasz gyerekével több gond van, mire azt válaszoltam, hogy ő bezzeg jó gyerek volt. Erre mondta a fiam, hogy ,,te ezt honnan tudod, mert alig voltál itthon”. Utólag visszagondolva, valóban így alakult az életem, amire még rátett egy lapáttal a Ceaușescu-éra utolsó két-három éve.

Idézet
László miatt akkor már megfigyelték az egész Tőkés családot, erre jött nekem pluszba az abortuszüldözés kemény időszaka.

A házi magzatelhajtás miatt súlyos állapotba került nőket hozott be a mentő a sürgősségire, akiket a besúgó nővérek jelentettek. Ha a szakorvos nem értesítette a hatóságokat, utólag őt is letartóztathatták.

– Milyenek voltak az állambiztonsági kihallgatások?

– Rémisztő légkörük maradt meg bennem, több órára bent tartottak. Mindig féltem.

Idézet
Rám akarták bizonyítani, hogy a szekrényemben amerikai dollárt találtak, amit tiltott terhességmegszakításért kaptam. Annyira nevetséges volt, hogy felkacagtam, mert életemben nem láttam még dollárt.

Végül ejtették a vádat, de mindig újabb és újabb félelemkeltéssel álltak elő. Emlékezni is rossz arra az időszakra.

Zsigmond Anna volt adott pillanatban az egyetlen magyar nőgyógyász a kincses városban

– Az 1990-es évek elején új lappal kolozsvári főorvosként folytatta szakmai pályafutását. Hogyan emlékezik azokra az évekre?

– Amikor főállásban bekerülhettem Kolozsvárra, én voltam az egyetlen magyar nőgyógyász a kórházban, sőt a városban is. Egyre többen megkerestek, és egy idő után magánkabinetet nyitottam, ahol nyugodtabb körülmények között fogadhattam a betegeimet. Közben püspökké választott László öcsém holland kapcsolatai révén segélyszállítmányokat továbbított a kolozsvári Stanca szülészeti klinikára is, ami nagyon jól jött a kommunista rendszer utáni nehéz időszakban. Szintén a hollandok segítettek abban, hogy megnyithassam a magánrendelőmet, ahol nagyon sok beteg megfordult. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a nap 24 órájában a kórházban, vagy a magánrendelőmben dolgoztam, hihetetlenül zsúfolt időszaka volt ez az életemnek. Egy hollandiai utamon láttam, hogyan néz ki Nyugat-Európában a magánorvosi kabinet, ezért vágtam bele.

Zsigmond Anna Galéria

Az új kórházi szárny, a termékenységi klinika bejárata

Fotó: Gynia Klinika

– Nagyobbik fia, Zsigmond István is nőgyógyásznak tanult. Ragadós volt az anyai példa?

– Érdekes módon arról nem beszéltünk, hogyan kötelezte el magát a szülészet-nőgyógyászat mellett. Biztos, hogy nem én beszéltem rá, mert tudtam, hogy ez mivel jár. Saját elhatározásból választotta, jó tanuló volt. Akkor kezdődtek a gondok, amikor megirigyelték, hogy túl sok a betegem, és sok szülést vezetek le. Kinéztek az orvosi közösségből, amely a kilencvenes években a mi kapcsolatainknak is köszönhetően sok segítséget kapott külföldről.

Idézet
A Gheorghe Funar polgármester nevével fémjelzett időszak idején számtalan elvtelen támadásnak voltam kitéve,

de igazából az fájt a legjobban, amikor Istvánt nem akarták doktoranduszként befogadni az állami kórházba, ezzel is rajtam akartak ütni.

– Ekkor született meg a Gynia magánkórház ötlete?
– A magánkórház terve korábban felvetődött, ugyanis holland ismerőseink fantáziát láttak volna egy többségi holland tulajdonú egészségügyi intézmény felépítésében, de ez végül nem valósult meg. A Gynia kórház telkét azzal az elképzeléssel vásároltam meg, hogy nyugdíjas éveimre házat és saját rendelőt építek. Végül a fiam vetette fel a kórház ötletét, hogy hozzuk össze saját tőkéből. Úgy kerestünk még befektetőket, hogy a fiammal megmaradjunk többségi tulajdonosnak, és elkezdődött az építkezés.

Idézet
Eleve olyan kórházban gondolkodtunk, ahova a magyar páciens emelt fővel bemehet, a személyzet nagyobb része beszélt magyarul. A 2008-ban elindított szülészeti-nőgyógyászati kórház rövid idő alatt sikertörténetté vált, hosszú évekig gazdaságilag is nagyon jól teljesített.

Napjainkban élünk át nehezebb időszakot, amikor Kolozsváron megjelentek a tőkeerős nagy magánkórházak, amelyek magasabb bérekkel próbálják mindenhonnan elcsábítani a szakembereket. Nálunk a fizetések teljesítményorientáltak: mindenki annyit keres, amennyit dolgozik. Ha valakit sokan keresnek, sok a szülése, az értelemszerűen többet keres, mint a kollégája, akinek kevesebb a munkája.

– Nyolcvan évesen ön is rendszeresen bejár dolgozni a klinikára...
– A korábbi iramot alábbhagytam, de tény, hogy ma is nagyon szeretem a munkámat. Sokan megkeresnek, de műtéteket és ügyeletet már nem vállalok. Jó bejárni a klinikánkra, mert igazi kollegiális légkör fogad, amit nem lehet összehasonlítani az állami kórházakkal, ahol a csúcsvezetőség ,,beletörli a lábát” az alkalmazottakba, nincs tisztelet, közös elfogadás. Sajnos az állami egészségügy alig változott, csak a fizetéseket emelték meg, a régi munkamorál azonban megmaradt.

Idézet
A mi kórházunkban jó a hangulat, és a tavaly átadott új termékenységi klinikával remélhetőleg az anyagi helyzetünk is javulni fog.

Több tehetséges fiatal orvos szegődött el hozzánk, biztosított az utánpótlás.

Zsigmond Anna Galéria

A 2008-ban alapított Gynia volt az első, többségében magyar tulajdonú kórház Kolozsváron

Fotó: Gynia Klinika

– Hogyan látja, a nőgyógyászati szakma jóval könnyebb, mint mondjuk öt évtizeddel ezelőtt, amikor fiatal orvosként Mócson dolgozott?

– Teljesen mások a feltételek, de a szakma nehézsége megmaradt, ami ma is igénybe veszi az orvost. Sok olyan szülés van, ahol szövődmények léphetnek fel, és veszélybe kerülhet az anya, vagy a gyerek élete. A szaktudásnak, a megfelelő hozzáállásnak és a korszerű gyógyászati eszközöknek köszönhetően ezek pozitív végkicsengésű történetek, az újszülött babának együtt örülhetünk a kismamával. Aki belülről látja a kockázatokat, annak elképzelhetetlen felelőtlenség az otthonszülés veszélye. Volt már esetünk, hogy egy házaspár itteni terhességgondozás után tudtunkon kívül bevállalta az otthonszülést, majd megjelent nálunk a gyerekkel. Amikor viszont a következő gyereket vállalta, valószínűleg a korábbi, orvosi felügyelet nélküli, rendezetlen szülés miatt hátramaradt egészségügyi gondok életveszélyes vérzést idéztek elő, válságos állapotban kellett behozni a klinikára.

Idézet
Utólag elmagyaráztam a kismamának, hogy könnyen az életébe kerülhetett volna az újabb otthonszülés.

Egy nőgyógyász számára egyértelműen a szülés a szakma legizgalmasabb része, ezért találom nagyon szépnek.

korábban írtuk

Szakorvosok szerint a meddőség kezelhető – Új mesterséges megtermékenyítési központ nyílt Kolozsváron
Szakorvosok szerint a meddőség kezelhető – Új mesterséges megtermékenyítési központ nyílt Kolozsváron

A Gynia szülészeti és nőgyógyászati magánklinika új reprodukciós részlegét avatták fel szombat délután Kolozsváron. Az országban a 43., mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó egészségügyi intézményben számos magyar szakorvos is dolgozik.

korábban írtuk

Megnőtt a mesterséges megtermékenyítés iránti igény a meddőségi problémák elterjedésével
Megnőtt a mesterséges megtermékenyítés iránti igény a meddőségi problémák elterjedésével

A magánklinikák gyors fejlődésének időszakát éli a romániai egészésgügy. Dr. Zsigmond István nőgyógyász szakorvos, a kolozsvári Gynia magánklínika főorvosa szerint óriási a külöbség a magán és az állami egészségügyi ellátás között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett kedd este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
2026. január 15., csütörtök

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok

Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját

Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját
2026. január 15., csütörtök

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban

Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban
2026. január 15., csütörtök

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit

Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit
Hirdetés
Hirdetés