Tizenöt éve a kortárs művészet szolgálatában: a sepsiszentgyörgyi MAGMA közösségi küldetése

Az elmúlt 15 év alatt több mint 120 kiállítás valósult meg a MAGMÁ-ban, román, magyar és nemzetközi alkotók bevonásával. A programot rendszeres kreatív műhelymunkák gazdagítják, amelyek középiskolásokat, diákokat és fiatal művészeket vonnak be. A város köztereit is használják, mint például Sugár János „Időjárőr” projektje, ahol a járókelőket történeteik megosztására ösztönözték, és ezekből kötetet jelentettek meg.

A kiállítások nemcsak esztétikai tapasztalatok, hanem gondolati térképek is

Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin az alapítás óta szívügyüknek érzik a kiállítótér minden eseményét, projektjét, másfelől szerintük az egyik legfontosabb eredmény, hogy a MAGMA mindvégig megőrizte autonómiáját.

„Soha nem engedtük, hogy tevékenységünket bármely politikai vagy gazdasági csoport befolyása alá rendelje. Ez sokszor a nehezebb utat jelenti, de hosszú távon ez biztosítja a szakmai hitelességünket” – magyarázták a Krónikának. Hozzátették, hogy még állandó fenntartó mellett is nehézséget okoz egy autonóm program fenntartása, mivel a pályázati rendszerek hosszú távon nem képesek pótolni az országos szintű, átgondolt szakpolitika hiányát, ami komolyan befolyásolja a programok tervezhetőségét és megvalósítását. Mindezek mellett a MAGMA képes volt folyamatosan megújulni.

Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin elmondásuk szerint leginkább a közönség és a szakmai közeg visszajelzései alapján tudják megítélni az elmúlt 15 évet. Elmondták, hogy a munkájuk hatása nem mindig azonnal érzékelhető, és ennek következményei inkább fokozatosan válnak értékelhetővé.

A kurátori munkával kapcsolatosan Kispál Attila leszögezte, hogy több vetületből próbálják megszólítani a közönséget, és a kiállítótér határait is folyamatosan feszegetik, például egy olyan programmal, amelyben a látogató péntek esti vacsoráját is a térben fogyaszthatta el. Hangsúlyozták, hogy céljuk a jövőben is ezeknek a határoknak a tágítása, és hogy ehhez a tevékenységi körük bővítését is tervezik.

A két alapító arról is beszélt, hogy a kiállítótér közönségének alakulása is egy fokozatos folyamat eredménye volt.

Kispál Ágnes Evelin személyes, megható történetet emelt ki: egy óvodai műhelyfoglakozás után egy gyerek hétvégén visszatért a kiállítótérbe a szüleivel vagy nagyszüleivel, hogy megmutassa nekik, hol járt. Ez a pillanat számukra különösen fontos visszajelzés volt, mert azt mutatja, hogy a kiállítótér valóban képes közönséget nevelni – sőt, a legfiatalabb generáció képes továbbadni az élményt idősebbeknek is, akik maguktól talán nem léptek volna be a térbe.

E beágyazottságra alapozva a jövőre nézve egy új célt is megfogalmaztak: szeretnének létrehozni egy kutatási laboratóriumot, egyfajta mini kutatóintézetet, amely a modern és kortárs művészet területén a korábbi generációk kevéssé kutatott művészeti tevékenységeit dolgozná fel. Miklós Szilárd hangsúlyozta, hogy ebben a szegmensben nagy hiány van a szakemberekből, mivel az elméleti oktatás sem elég naprakész, és rendszerint maguk a művészek próbálják meg önerőből fenntartani az intézményeiket és feldolgozni kulturális örökségüket.

Az újonnan létrehozandó kutatási részleg első projektje az AnnART Performansz Fesztivál archívumának feldolgozása lesz, egy nyertes pályázat támogatásával. Ez a fesztivál, melyet a Szent Anna-tó mellett rendeztek meg 1990 és 1999 között, Miklós Szilárd szerint országos szinten is katalizátorszerepet töltött be, és jelentős hatással volt a helyi kulturális életre. Az archívum feldolgozása révén szeretnék e fesztivál örökségét közkinccsé és a kollektív emlékezet részévé tenni.

Az alapítók azt is leszögezték, hogy a kortárs művészet Erdélyben sokszor küzd a „láthatatlansággal”, de az olyan terek, mint a MAGMA, bizonyítják: van igény az újra, a bátorra, a gondolkodtatóra. És ameddig ez az igény jelen van, addig lesz MAGMA is.

A MAGMA története nem csak egy intézmény története – hanem egy közösségé is. Művészek, kurátorok, látogatók, tanárok és diákok, mind hozzátettek valamit ehhez a tizenöt évhez. Az alapítók számára ez az egyik legnagyobb eredmény: hogy létrejött valami, ami több egy helyszínnél, és időnként „otthona” lehet a kortárs gondolatoknak, a kérdéseknek, a vizuális kísérleteknek.