Hirdetés

Tizenegyezer lejt gyűjtöttek a háromszéki kerékpárosok

Közel 11 ezer lej gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Tekerj egy jó célért! elnevezésű adománygyűjtő akcióján – jelentette be a civil szervezet vezetősége. Mint kiderült, az összegből nyolc–tíz kosárpalánkot szerelnek fel Sepsiszentgyörgy közterein. 

Bíró Blanka

2015. szeptember 28., 17:432015. szeptember 28., 17:43

Bereczki Kinga, az alapítvány ügyvezetője arról számolt be, hogy a kerékpározó akcióhoz 320 biciklis csatlakozott, akik összesen 892 kört, vagyis 8920 kilométert tekertek. A támogatók minden kör után egy adott összeget fizettek, így az adományozó magánszemélyektől és cégektől kilencezer lej gyűlt össze, a HKA pedig a közösségi kártyák használatából befolyt pénzből kétezer lejjel pótolta ezt ki.

Bereczki Kinga hangsúlyozta: az akció sikeres volt, összegyűjtötték a tervezett pénzösszeget, ugyanakkor közösségi célokért sikerült mozgósítaniuk, hiszen a sepsiszentgyörgyiek aktívan részt vettek a rendezvényen, időt és pénzt áldoztak rá, anyagi és fizikai erőfeszítést tettek a cél érdekében. A HKA ügyvezetője abban bízik, hogy a további akciókon még több résztvevőt tudnak megszólítani.

Az alapítvány Kovászna megyében eddig öt alkalommal szervezte meg a Tekerj egy jó célért! akciót, amelyek keretében Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen összesen 1142 kerékpárost tudtak mozgósítani, akik több mint 20 ezer kilométert tekertek, és együtt 54 ezer lejt gyűjtöttek össze közösségi célokra. A pénzből biciklitartókat szereltek fel az iskolákban, szabadtéri mozgásparkokat és játszótereket létesítettek, tehetséges sportolókat, otthoni beteggondozást támogattak, újraerdősítést végeztek, és tatamikat vásároltak egy karate klubnak.

Az idei sepsiszentgyörgyi akció előtt ötletgyűjtő kampányt szerveztek arról, hogy milyen, nem az önkormányzat hatáskörébe tartozó fejlesztésekre használják fel a pénzt. A legtöbb javaslat a lakónegyedi játszótereken kosárpalánkok felszerelésére vonatkozott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
Hirdetés