Hirdetés

Tíz év alatt kétszáz lélekkel gyarapodott a merész gazdasági terveket dédelgető Gyulakuta lakossága

Gyulakuta „márkajegye

Gyulakuta „márkajegye", az ország első gáztüzelésű hőerőműve 1996-ban állt le. A helyébe ipari parkot tervet a helyi önkormányzat

Fotó: Makkay József

A Maros megyei Gyulakuta azon kevés erdélyi magyar községek közé tartozik, ahol az utóbbi két népszámlálás időszaka között nőtt a helyi lakosság száma, mégpedig közel kétszázzal. Az egykori hőerőművéről ismert községközpontban nagyívű tervek születtek a helyi gazdasági élet fellendítésére, amit jól mutat, hogy egyre több fiatal család marad helyben. Varga József polgármesterrel vettük számba a község kitörési lehetőségeit.

Makkay József

2024. május 24., 09:542024. május 24., 09:54

A hat faluból álló – Gyulakuta, Bordos, Csöb, Havadtő, Kelementelke és Rava – község ama kevés magyarlakta közigazgatási egységek közé tartozik Erdélyben, ahol a 2011-es népszámlálás adataihoz képest a 2021-es cenzuson nem csökkent, hanem jelentősen nőtt a lélekszám. A tíz évvel korábban jegyzett 4670 fős lakosság tíz év alatt közel kétszázzal, 4857 főre nőtt, amiből 4563 polgár vallotta magát magyarnak.

A létszámnövekedés mögött többek között az áll, hogy

Hirdetés

a helyi fiatal családokban magas a gyerekvállalási kedv, ez Marosszék viszonylatában is kiemelkedő.

A község falvainak kilenc iskolájában és nyolc óvodájában hatszáz gyerek tanul, a statisztikai adatok szerint az utánpótlás terén sincsenek gondok.

Gyulakuta község polgármestere, Varga József a Krónikának elmondta, hogy a hároméves korig terjedő legkisebbek korosztályában 120 gyereket tartanak nyilván, a 0-4 évesek 200 főt számlálnak. Az óvodai csoportok magas létszámmal működnek, és ennek köszönhetően sikerült román állami forrásból egy 40 férőhelyes bölcsőde építését is megpályázni.

A merész gazdasági terveket szövögető Varga József polgármester negyedik mandátumára készül •  Fotó: Makkay József Galéria

A merész gazdasági terveket szövögető Varga József polgármester negyedik mandátumára készül

Fotó: Makkay József

A fiatal családok helyben maradása, vagy külföldről történő hazatérése további merész tervek kivitelezésére készteti a helyi önkormányzatot. Mindenki tisztában van vele, hogy a magas lakásárak miatt a fiatal családok legégetőbb problémájává vált a lakhatási kérdés.

Idézet
2023-ban az Országos Lakásügynökségnél (ANL) sikeresen megpályáztuk három korszerű tömbház építését.

Idén júliusban kezdődnek el az építkezések, így belátható időn belül mintegy 250 személy számára tudunk a kor követelményeinek megfelelő lakrészeket biztosítani” – mutatott rá portálunknak a polgármester.

Az önkormányzati tulajdonú ANL-lakásokat ötéves bérleti szerződéssel kaphatják meg az igénylők. Varga József szerint ez a lehetőség még több községbeli fiatalt késztet majd arra, hogy itthon teremtsen magának egzisztenciát, vagy hazatérjen más vidékekről. Erre Gyulakuta község jó helynek bizonyul, hiszen Maros megyei viszonylatban is kiemelkedően sok, 120 helyi vállalkozás működik a hat faluban.

A gyulakutai polgármesteri hivatal épülete •  Fotó: Makkay József Galéria

A gyulakutai polgármesteri hivatal épülete

Fotó: Makkay József

A hegesztőüzem mellett sok más vállalkozás is beköltözne az ipari parkba

A nem mindennapi sikertörténet titkát a negyedik polgármesteri mandátumára készülő Varga József RMDSZ-es elöljáró abban látja, hogy a község színmagyar önkormányzata folyamatosan arra törekedett, hogy család- és vállalkozásbarát környezetté tegyék a falvakat.

„Nem tartom véletlennek, hogy a legtöbben hazatérnek a külföldi munkavállalásból, és megkeresett pénzüket itthon fektetik be saját vállalkozásukba, vagy házat építenek. A 120 helyi cég sok helybélit foglalkoztat a hat faluban: az egy-két munkaerős vállalatoktól a 40 alkalmazottnak keresetet biztosító vállalkozásig széles a paletta” – mutat a hőerőmű udvara irányába az elöljáró.

Az 1996 óta leállt ipari monstrum épületeinek kisebb része visszakerült önkormányzati tulajdonba, ahol a község legnagyobb cége működik, egy fémipari hegesztőüzem.

Mivel kevés a szakképzett munkaerő, a vállalkozók szakemberek segítségével tanítanak be az üzemben hegesztőket az egyik legkeresettebb szakmunkásnak Romániában és az Európai Uniós tagállamaiban egyaránt.

Varga Józsefnek jelentős tervei vannak az immár három évtizede kihasználatlanul álló tízhektáros gyárteleppel, ahol 1952-től üzemelt Románia első földgázalapú hőerőműve. Az 1996-ban bezárt ipari egységet japán multinacionális cég befektetésével akarták átalakítani gyors indítású hőerőművé, amely a pillanatnyi villanyáram-szükséglet függvényében pár órára is indítható lett volna a nap minden szakában.

Fákkal szegélyezett sétány a falu központjában •  Fotó: Makkay József Galéria

Fákkal szegélyezett sétány a falu központjában

Fotó: Makkay József

A japán cég 3,3 hektáros telephelyet igényelt, és már a beruházásokat is elkezdte, amikor a szakminisztériummal vakvágányra jutottak a tárgyalások: a bukaresti hatóságok nem fogadták el a japánok kérését, hogy a kormány legalább évi ötezer üzemórán át termelt villamos energia megvásárlását garantálja. Varga szerint akkoriban sorra zárták be az országban a hőerőműveket, ezért a kormány nem akarta kiemelt helyzetbe hozni a japán befektetőket. Az ígéretesnek induló üzlet ezzel dugába dőlt.

Idézet
Az állami és magántőkével működő Electrocentrale Grup tulajdonába került 9,7 hektáros gyulakutai gyártelep hosszú évek óta kihasználatlanul áll.

Folyamatos kapcsolatban vagyok a bukaresti céggel, de egyelőre nem tudtunk zöld ágra vergődni a hőerőmű jövőjét illetően. Bukarestben különböző tervek vannak, mi viszont meg szeretnénk vásárolni az ipartelepet, aminek a helyén létrehoznánk egy korszerű ipari parkot. A felosztásra kerülő telkekre lennének vállalkozó bérlők” – magyarázza a beruházási tervekről szóló önkormányzati elképzeléseket a polgármester.

A községben működő számos vállalkozás tevékenységéből befolyó adóknak köszönhetően anyagilag jól álló gyulakutai önkormányzat bankhitellel egészítené ki a gyártelep megvásárlásához szükséges összeget, erről már született önkormányzati döntés. Az ipari park kiépítéséhez szükséges dokumentációt is elkészítették. Jelenleg folyik az egyezkedés a bukaresti céggel, hátha hajlandók lesznek a hosszú évek óta kihasználatlanul álló telephelyről lemondani a gyulakutai helyi közösség javára.

A Szováta irányába tartó főút melletti park Gyulakuta központjában •  Fotó: Makkay József Galéria

A Szováta irányába tartó főút melletti park Gyulakuta központjában

Fotó: Makkay József

A vendégmarasztaló gyulakutai park

A 13 tagú önkormányzatban 12 képviselő az RMDSZ frakcióját erősíti, egy helyi tanácsos pedig az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ) képviseli. Varga József polgármester kihívója szintén az EMSZ soraiból került ki, így magyar megmérettetés várható a június 9-ei helyhatósági választásokon. Miközben Varga József polgármester iparosítási terveit hallgatom az egykori hőerőmű árnyékában, arra gondolok, hogy a következő években többször lesz alkalmam megállni a Szováta és Székelyudvarhely felé vezető főúton, Gyulakuta központjában. Ahova

a hazatérő székely emberről mintázott szobrot terveznek a község elöljárói.

Ahol nem csak kellemes megpihenni vagy kávét inni a szépen elrendezett parki sétányokon, hanem minden bizonnyal hamarosan eltűnik majd az út túloldalán a szocialista ipar kihasználatlan betonrengetege, és helyét több tucat kisebb-nagyobb vállalkozás épületegyüttese veszi át. Egy olyan községben, ahol 120 bejegyzett cég működik, a tervezett ipari parknak minden négyzetmétere hamar gazdára találna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Eltűnő telek, mediterrán élővilág, magasabbra „vándorló” erdők: ilyen éghajlatot jósolnak dédunokáink számára a klímamodellek

A szélsőséges időjárás már ma is a térség legnagyobb éghajlati kockázata. Bartók Blanka klímakutatót arról faggattuk, mit mutatnak a hosszú távú előrejelzések, és milyen klímára számíthatunk a Kárpát-medencében a század végére.

Eltűnő telek, mediterrán élővilág, magasabbra „vándorló” erdők: ilyen éghajlatot jósolnak dédunokáink számára a klímamodellek
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő
2025. december 01., hétfő

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen

Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen
2025. december 01., hétfő

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi

Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet

Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet
2025. november 30., vasárnap

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken

A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken
2025. november 29., szombat

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem többféleképpen is elkészíthető

Nagyanyáink mézzel társítva, orvosságként adták a betegnek az egész télen hozzáférhető fekete retket. Jó tudni, hogy más népek gasztronómiájában levest, salátaféléket is készítenek belőle. Hetente gasztronómiai cikkel jelentkezik a Krónika.

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem  többféleképpen is elkészíthető
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban

Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban
2025. november 29., szombat

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót

Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót
2025. november 28., péntek

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató
Hirdetés
Hirdetés