A parlamenti képviselõ felszólalásában hangsúlyozta, az EP-választások eredményei azt igazolják, hogy mihamarabb egységesíteni kell az erdélyi magyar érdekképviseletet. Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ elnöke szerint nem tisztújításokra, lemondásokra van szükség, hanem a helyi szervezetek átszervezésére, a csapat megerõsítésére. Kijelentette: egyetért Verestóy Attila szenátor javaslatával, amely a széki szervezetek egybeolvadását, az egységes megyei szervezeteket szorgalmazza. A felsõ-háromszéki területi szervezet operatív tanácsa nem fogadta el Tamás Sándor parlamenti képviselõ lemondását a kézdivásárhelyi RMDSZ élérõl. Az operatív tanács csütörtök esti gyûlésén arról is döntés született, hogy egyelõre nem írnak ki bizalmi szavazást Baka Mátyás felsõ-háromszéki területi elnök és Molnár Endre ügyvezetõ elnök tisztségbemaradásáról. Tamás Sándor képviselõ elmondta: nem ért egyet Verestóy javaslatával, és nem óhajtanak beleolvadni a megyei RMDSZ-be. „A felsõ-háromszéki RMDSZ tíz éve alakult, és jelentõs eredményeket ért el. Nem kívánjuk az összeolvadást csak azért, hogy ily módon pótoljuk az alsó-háromszéki területi szervezet hiányosságait\" – indokolta kijelentését a politikus. „Az elõválasztási rendszert szeretnénk továbbra is fenntartani, de összekötnénk egy kötelezõ érvényû szabályzással, polgárjogi szerzõdést kötnénk a tisztséget betöltõkkel, hogy a siker vagy sikertelenség után ne lehessen utólag félreállni vagy függetlenként indulni\" – jelentette ki Borboly Csaba Csík területi elnök a csütörtöki helyi kiértékelõ ülést követõen. Bár a csíki választási eredményeket Kelemen Hunor is sikeresnek ítélte, további vizsgálat tárgya, hogy miért kapott alacsonyabb szavazatot egyes településeken az RMDSZ, mint Tõkés László. „A megerõsödés érdekében szeretnénk újjáépíteni az RMDSZ-t a térségben, a tél folyamán egy tagrevíziót helyezünk kilátásba\" – mondta Borboly.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.