Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a gyulafehérvári római katolikus érsekség szerint a plébánosválasztás törvénytelen, mivel a hívek ehhez fűződő joga nem szerepel a II. János Pál pápa által 1983-ban kihirdetett egyházi törvénykönyvben. Egyébként a Tisztiként közismert lelkész áthelyezésének ügye az elmúlt napokban újabb állásfoglalásra késztette az egyház, illetve a közélet számos szereplőjét. A marosi és küküllői főesperesi kerület papsága nyílt levélben adott hangot felháborodásának a Gergely István elhelyezésének ügye kapcsán Jakubinyi György érseket és az egyházmegyét ért „szennyes gyalázkodások, támadások” miatt. A Csintalan László főesperes és 29 plébános által jegyzett dokumentum arra kéri Gergely Istvánt, határolja el magát a miatta az érseket és az egyházat támadók „gyalázkodásaitól”, és vállalja az őt felszentelő püspöknek és utódainak ígért engedelmességi esküt. Ezzel egy időben a Makovecz Imre építész vezette Magyarországért Egyesület vezetősége számos anyaországi közéleti személyiséggel – közöttük Csoóri Sándor, Bayer Zsolt, Meloccó Miklós, Gyurkovics Tibor, dr. Gaudi Nagy Tamás – karöltve tegnap ugyancsak nyílt levélben arra kéri Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, álljon el a többek között a Magyar Köztársasági Érdemrenddel, valamint a Csíkszeredai Pro Urbe díjjal kétszer is kitüntetett Gergely István áthelyezésétől. A levél aláírói szerint elsősorban életműve – a Csibész és Lázár-alapítvány működtetése, a csángómagyaroknak nyújtott anyanyelvi-lelki gondozás, ifjúsági találkozók, Somlyó-hegyi hittanalkalmak szervezése – indokolja, hogy Gergely István esperes a helyén maradjon, ellenkező esetben ez az életmű kettétörik, mert új szolgálati helyéről, a Csíksomlyótól 300 kilométerre fekvő Jegenyéről képtelen ellátni feladatát.
Gergely István különben augusztus 7-én keltezett nyilatkozatában leszögezte, elfogadta a főegyházmegye döntését, a továbbiakban pedig arra kéri csíksomlyói híveit: azzal fejezzék ki iránta érzett szeretetüket, hogy engedelmeskednek a döntésnek, utódját pedig ugyanúgy szeressék, mint őt. „Elhatárolódom az egyházunkat ért támadásoktól és gyalázkodásoktól, csakúgy, mint minden olyan szervezkedéstől, médiamegjelenéstől vagy egyéb kezdeményezéstől, amely egyházunk törvényeit megkérdőjelezi, vagy azokkal szembeszegül” – szögezi le a Kolozs megyei településre áthelyezett plébános.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.