Hirdetés

Tévedés miatt kellett módosítani Székelyudvarhely költségvetését

Sürgősségi tanácsülésen döntött tegnap Székelyudvarhely önkormányzata a városi kórház költségvetésének csökkentéséről. Az ügyben azért kellett mihamarabb dönteni, mert zárolták a hivatal számláit, ami többek között azt eredményezte, hogy nem tudtak fizetést adni a közalkalmazottaknak.

Dénes Emese

2011. március 10., 09:372011. március 10., 09:37

Bár közel két hete, második nekifutásra született döntés a város ez évi költségvetését illetően, egy hiba miatt most módosítani kellett a személyzeti költségek fejezetén.Egy tavalyi sürgősségi rendelet ugyanis meghatározza, hogy pontosan milyen lehet a települések költségvetésének struktúrája, előírva azt is, hogy mekkora összeget lehet elkülöníteni egy-egy fejezetre. A rendelkező azonban nem számolt azzal, hogy idéntől a kórházak az önkormányzatokhoz kerültek, így a működésükhöz szükséges összeget a városi költségvetésből kell elkülöníteni – fejtette ki Bunta Levente polgármester. Ezért adódhatott az a probléma, hogy a törvényesen megszabotthoz képest jóval nagyobb lett a személyzeti költségek fejezet az idei büdzsében, s mivel a pénzügyi szakhatóság visszadobta a költségvetést és zárolta a város bankszámláit, sürgős megoldást kellett találni.

Végül azért hogy a törvény által előírtaknak megfeleljen a keret, a tanács úgy döntött, hogy az első és második negyedévben 10 százalékkal csökkenti a kórház költségvetését, a harmadik és negyedik negyedévre pedig szinte teljes egészében fedezet nélkül hagyta az intézményt, természetesen ez az állapot is hamarosan rendeződik – összegzett Bunta.

A Székelyudvarhelyen kialakult bonyodalom nem példa nélküli, hisz az idevágó, nem megfelelő szabályzat miatt az ország más megyéiben is felmerült hasonló probléma. A Hargita megyei önkormányzatok büdzséjének összesítése azonban most már nem a székelyudvarhelyi, hanem egy közeli község, Zetelaka költségvetés-tervezetének el nem fogadásán is múlik. Bár az önkormányzat korábban hosszas huzavona után döntött a költségvetésről, a megyei önkormányzattól visszaküldték a kimutatást, mert a feltüntetett keretösszeg meghaladta azt a törvényes pénzkeretet, amely a tavalyi év bevételeit alapul véve engedélyezve volt a község számára. A székelyhon.ro információi szerint a zetelaki polgármesteri hivatal ezt követően lefaragott a különböző célokra kiutalt pénzekből, amivel a tanácsosok nem értettek egyet.

Ladányi László Zsolt prefektus lapunknak elmondta, folyamatosan zajlanak az egyeztetések a zetelaki önkormányzattal, és péntekre rendkívüli tanácsülés összehívását tervezik, ahol a kormánymegbízott személyesen is részt kíván venni, hogy a tanácsosok részéről felmerülő kérdéseket megvitassák, és úgy döntsenek a költségvetésről, hogy az mindenkinek megfelelő legyen. Azért is fontos egyébként Zetelaka büdzséjének mielőbbi elfogadása, mivel anélkül nem lehet összesíteni a megye költségvetését, emiatt pedig a kormány zárolhatja a megyének szánt pénzek folyósítását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés