Hirdetés

Teljesen megújulhat a váradi színház stúdiótermét is befogadó épület

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Turisztikai információs irodát rendeznek be Nagyvárad egyik belvárosi épületében uniós támogatásból – jelentette be tegnap Dumitru Voloşeniuc, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

Nagy Orsolya

2011. november 02., 07:402011. november 02., 07:40

 A projektnek köszönhetően a jelenleg a színház stúdiótermének otthont adó épület kívülről teljesen, belülről pedig részben megújulhat. A lefutási idő 24 hónap, ennek a legnagyobb részét a mára eléggé elhanyagolt állapotba került épület helyreállítása teszi majd ki. Az épület ugyanis sürgősen javításra szorul. Jelenleg a stúdióterem mellett a színház lerakatai, műhelyek, illetve színészlakások vannak ott – ezeket a felújítás után nem költöztetik el. Az épület tetőzete, illetve homlokzata teljes hosszában megújul abból az 1,18 millió lejből, amelyet csak erre a célra szánnak a pályázat 1,6 milliós összértékéből. Kicserélik továbbá az elektromos és közműrendszert, felújítják a mosdókat.

Megtudtuk: az épület földszintjén kap majd helyet az a közönségkapcsolati iroda, amelyben Bihar megye természeti és épített turistalátványosságairól kaphat tájékoztatást a betérő. A félemeleten egy ülés- és protokollterem kap helyet, az emeleten pedig a stúdiótermet alakítják konferenciák szervezésére is megfelelő vetítőteremmé, auditóriummá. A tanácsi alelnök ígérete szerint a termet a felújítás után is használhatja a magyar és a román színház. A színészlakásokból egyébként egy újonnan építendő belső lépcsőn keresztül egyenesen lehet bejutni a terembe – mondja Voloşeniuc.

Aurelia Dumiter, a projekt ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bihari turizmusnak mostanáig nem volt kellően határozott a népszerűsítése, pedig a megyének számos természeti kincse, illetve gazdag épített öröksége van. Következik az öt hónapos lejárati idejű közbeszerzési procedúra, aminek végeztével elkezdődhet az épület felújítása, illetve a promóciós anyagok beszerzése. Hamarosan elérhető lesz a www.travelbihor.ro internetes oldal is, ahol a megye látványosságairól szóló információkat teszik elérhetővé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés