Hirdetés

Telegden a hazatoloncolt romák

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Bihar megye – Rendőri felügyeletet kérne Gheorghe Groza polgármester. Hazaértek a Bihar megyei Mezőtelegdre csütörtök hajnalra az Írországból hazatoloncolt romák. Repülőgépük a temesvári nemzetközi repülőtérre szállt le, ahonnan a Bihar megyei prefektúra által bérelt három autóbusszal, csendőri kísérettel jutottak haza szülőfalujukba. A hatósági közlemények szerint nem történt incidens, bár sokan ettől tartottak, mivel sok roma nem kívánt hazatérni.

Krónika

Krónika

2007. július 27., 00:002007. július 27., 00:00

Amint arról lapunkban beszámoltunk, a 99 hazatoloncolt roma – 35 férfi, 28 nő és 36 gyermek – mintegy két hónapon át élt Dublin közelében, egy útkereszteződés melletti zöldövezetben felhúzott sátortáborban.

„Nem loptam, és nem is öltem meg senkit” – jelentette ki a kíváncsiskodó újságíróknak egyik férfi. „Munkát kerestem, s megkérdezték: tudsz speak english. Mondtam, nem, nem beszélek angolul. Erre azt mondta, menj, go, ha nem tudsz angolul” – tette hozzá egy másik. Egy nő azt panaszolta el, hogy a mezőgazdaságban szeretett volna munkát vállalni, de nem talált. Hozzátette: voltak olyan rendes írek, akik időnként elvitték enni, zuhanyozni, s akadt, aki ruhákkal is ellátta őket. „Ruhát, cipőt, pénzt, mindent adtak. Itt, nézd meg, egy szendvicset és egy korty vizet adnak” – kapcsolódott be a beszélgetésbe, a kezében levő ételre mutatva egy másik roma asszony. Hozzáfűzte: „Románia bitang, itt csak a kín s a szenvedés”. Mint a beszélgetésből kiderült – annak ellenére, hogy még néhányan Írországban maradtak –, akik hazatértek, miután fejenként 40 eurót is kaptak az ír államtól, beleegyeztek abba, hogy hazatoloncolják őket. Többen is hangoztatták, azért mentek Írországba, hogy szerencsét próbáljanak, nem jártak sikerrel, ám mégis jobban éltek ott, mint itthon.

Repülőgépük leszállását követően 32 határrendőr ellenőrizte közel négy órán át a romák iratait. Főként arra voltak kíváncsiak, hogy jutottak el Írországig, illetve, hogy követtek-e el ott bűncselekményt. „Az ellenőrzések során arra derült fény, hogy valamennyien törvényesen hagyták el Dublint, egyikük sem tarózkodott ott a megengedett 90 napnál hosszabb ideig, és semmi törvénytelenséget nem követtek el. Fennakadást az ellenőrzési folyamatban csupán az okozott, hogy a jegyzőkönyvek kiállításakor kiderült, nem tudnak írni, s így a rendőrökre hárult a feladat” – fejtette ki Viorel Alexe, a temes megyei határrendészet szóvivője.

Bár a hatóságok attól tartanak, hogy a Mezőtelegdre hazatért romák nem nyugszanak bele sorsukba, s incidensekre lehet számítani, a csütörtöki nap folyamán nem merültek fel problémák. Egy magát megnevezni nem kívánó mezőtelegdi személy lapunk érdeklődésére azonban leszögezte, „nem kell sajnálni az Írországból hazatoloncolt cigányokat, mert pénzes emberek azok. Kamatra adnak kölcsönt, ha meg az illető nem adja viszsza nekik határidőre, elkobozzák vagyonát, bútorát, sőt meg is fenyegetik”. Fenyegetésüktől tart Gheorghe Groza, Mezőtelegd polgármestere is. Mint csütörtökön a munkatársainak kifejtette, biztonsága érdekében – ha a helyzet nem változik a településen – rendőri felügyeletet kell kérnie. Mint hangoztatta, a romatelepen való rendfenntartásra mindenképpen rendőri beavatkozásra lesz szükség.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
Hirdetés