
Fotó: Mihály Csaba
Nem a titkosszolgálatok hallgatták le, hanem az egyik résztvevő rögzítette és juttatta el a hatóságoknak azt a beszélgetést, amely alapján a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) merényletkísérlettel vádolta meg Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjét, és merényletkísérletre való felbujtással Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi vezetőjét – állítja az Átlátszó Erdély portál az ügy eddigi tárgyalásait összegző, hétfőn közzétett cikkben.
2017. január 30., 23:372017. január 30., 23:37
Az ügy legutóbbi, pénteki tárgyalásán játszottak le a bukaresti tárgyalóteremben egy 25 perces összeállítást a 2015. októberi beszélgetés hangfelvételéből, amelyre az ügyészség a vádat alapozza. A tudósítás szerint a hangfelvétel rendkívül zajos, a beszélgetés résztvevői sok esetben egyszerre beszélnek, így jóformán csak szavakat lehet kivenni. Az azonban kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy „megcsináljuk”, hanem azt, hogy „meglátjuk”.
A bukaresti tárgyaláson részt vevő tolmács nem kapta meg a hangfelvétel magyar leiratát, ezért elutasította annak az igazolását, hogy az ügycsomóban lefűzött szöveg hűen tükrözi a lehallgatott beszélgetést. Az Átlátszó Erdély arról is beszámolt, hogy az ügy korábbi tárgyalásán hallgatták meg a védett tanút, aki bevallása szerint részt vett az ominózus beszélgetésen, és a felvételt készítette. A tanú egy elkülönített helyiségből, úgynevezett zárt láncú hálózaton csatlakozott a tárgyalóteremhez, az arcát kitakarták, hangját eltorzították. Elmondta, hogy a robbanószerkezetet, amelyet petárdákból akartak összeállítani, december elsején, a román nemzeti ünnepen kellett volna működésbe hozni.
Szőcs Zoltán ellen vallott egy másik tanú, B. Sz. is, aki korábban hét éven át a HVIM tagja, és az ügy előtt a vádlottak barátja volt. Szerinte Szőcs állt elő a december elsejei „meglepetés” ötletével, és azt is ő javasolta, hogy tolvajnyelvet használjanak, és az összekötött petárdákra pizzaként utaljanak. B. Sz. arról is beszámolt, hogy Beke letartóztatása után megkereste Szőcs Zoltán testvére azzal a kéréssel, hogy kihallgatása esetén vallja azt, hogy csak tréfáltak. Hozzátette: első kihallgatásán ezt is vallotta, de később, miután meghallgatta a hangfelvételt, módosította vallomását. Mindkét tanú állította, hogy a HVIM-es beszélgetések résztvevői a telefonjukat az autójukban vagy egy másik szobában hagyták, hogy elkerüljék az esetleges lehallgatást.
Beke István és Szőcs Zoltán ellen tavaly május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság közleménye szerint a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-ei beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István „lépéseket tett” a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!