Hirdetés

Tanévnyitó: Kövér és Potápi is Erdélybe látogat

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Erdély-szerte tanévnyitó ünnepségekre hívják a diákokat és szüleiket a következő napokban, akiknek Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kíván sok sikert az új iskolai évhez.

Krónika

2015. szeptember 11., 14:292015. szeptember 11., 14:29

2015. szeptember 11., 14:462015. szeptember 11., 14:46

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) idén, immár második alkalommal Kolozsváron, a felújított Farkas utcai református templomban tartja a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. Az esemény, melynek fővédnökei Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, illetve Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke szombaton 11 órakor évnyitó istentisztelettel kezdődik, melyet köszöntők és ünnepi műsor követ.

Szombaton tartják a hagyományos tatárdombi megemlékezést is, ahol együtt imádkozva készülnek a gyergyószékiek a 2015–2016-os tanévre. Gyergyószárhegy határába egésznapos programmal várják az érdeklődőket, a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise után koszorúzás lesz az emlékműnél, míg délután hagyományőrzők szolgáltatják a programot, de gyerekfoglalkozások és lovagoltatás is lesz. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthona által szervezett rendezvényt a Role együttes koncertje zárja.

Hétfőn, az iskolakezdés napján több magyarországi politikus is köszönti az erdélyi diákságot. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Gyimesekben lévő Háromkút felújított iskolájának átadásán vesz részt. A csángóföldi falucska 2012. márciusában leégett iskolája a Háromkútért Egyesület felhívására nagyrészt adományokból épült újjá, és több mint 30 iskolás és óvodás tanulhat benne.

Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Gimnázium, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanévnyitóján vesz részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés