Hirdetés

Tanasă ragaszkodik a csicsóiak elmarasztalásához

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Folytatódhat a csíkcsicsói önkormányzat Községháza felirata miatt indított igazságügyi eljárás, noha a magyar megnevezést már fél évvel ezelőtt eltávolították az épületről.

Kovács Attila

2016. október 18., 14:172016. október 18., 14:17

A magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă, illetve az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) ugyanis fellebbezést nyújtott be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, amelyben kifogásolják, hogy a Hargita megyei törvényszék korábban elutasította a felirat miatt beadott keresetet.

Az ADEC még tavaly nyújtott be petíciót a magyar felirat miatt a Hargita megyei törvényszéken. Időközben a csíkcsicsói képviselő-testület eltávolította a homlokzatról a magyar Községháza és a román Primărie megnevezést is, az épületen ugyanis külső felújítást végeztek. Az önkormányzat a törvényszéknek is jelezte, hogy a feliratot levették, így az eljárás indokolatlanná vált, májusban pedig az igazságügyi intézmény elutasította Tanasáék keresetét.

Dan Tanasă még az alapfokú ítélet meghozatala előtti válasziratában úgy fogalmazott: szerintük a per nem vált tárgytalanná, mert „az alperesek a bíróság becsapásának szándékával, ideiglenesen vették le a feliratot, a törvény kijátszására irányuló stupid próbálkozás pedig elfogadhatatlan”. Az idézet az elsőfokú ítélet indoklásából származik, amelynek másolatát a Hargita megyei törvényszéktől kapta meg lapcsaládunk. Az ADEC végül a keresetet visszautasító döntés ellen a marosvásárhelyi ítélőtáblánál fellebbezett.

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere az ügy kapcsán csak annyit mondott: szeretnék visszahelyezni a feliratot, ezúttal viszont több nyelven, a magyar és a román mellett angolul is kiírnák a megnevezést. „Lássák angol és amerikai barátaink, hogy itt érvényesül a multikulturalitás, csak a magyar nyelvet nem tűrik meg” – érvelt az elöljáró, aki szerint a hasonló ügyekkel szemben nem szabad meghunyászkodni. A községvezető hangsúlyozta: törvénymódosítást kell kezdeményezni a probléma megoldása érdekében hiszen a magyar megnevezések és jelképek elleni sorozatos perek „kimerítik a zaklatás fogalmát”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Hirdetés
Hirdetés