Hirdetés

Tanácsosokkal fizettetne Makfalva alpolgármestere

Másodszorra is visszahelyezte makfalvi alpolgármesteri tisztségébe Vass Imrét a Maros megyei táblabíróság. A Magyar Polgári Párt (MPP) tisztségviselőjét két ízben is leváltotta az RMDSZ-többségű tanács.

Szucher Ervin

2011. október 31., 07:312011. október 31., 07:31

A törvény értelmében egy alpolgármestert csak kétharmados többséggel lehet meneszteni. A 2008-ban szerzett mandátuma alatt Vass mindössze két-három hónapot tölthetett az alpolgármesteri székben. Zsigmond Vencel RMDSZ-es polgármester előbb nem sokkal a választások után kérte helyettese menesztését, amit a tanács meg is szavazott. Mivel a táblabíróság törvénytelennek minősítette ezt, és megállapította, hogy az önkormányzat megsértette a helyi tisztségviselők statútumát rögzítő 2004/393-as törvényt, elrendelte Vass visszahelyezését. Miután ez némi huzavona, Marius Paşcan prefektus és a törvényszéki végrehajtó beavatkozása után megtörtént, újabb három hónap után Zsigmond ismét megszavaztatta az MPP-s politikus kiebrudalását. A múlt héten hozott döntésében a táblabíróság ezúttal is Vass Imrének adott igazat. Ugyanis a törvény értelmében csak azok a vezetők válthatók le, akik mandátumuk idején alkotmányt szegtek, vagy károsították az országot, vagy az általuk képviselt közigazgatási egységet, illetve annak lakóit.

Ezzel szemben Zsigmond Vencel korábban úgy nyilatkozott a Krónikának, hogy ő „ezzel az emberrel nem akar dolgozni”. Az elöljáró már az első táblabírósági döntés után kifejtette, hogy „még gondolkodik” annak végrehajtásán. „A prefektúra jogászai már több ízben is figyelmeztették Zsigmond urat, hogy a törvénnyel nem szabad játszadozni. Életbe kell ültetni, ha tetszik, ha nem. A megfellebbezhetetlen bírói ítélet semmibevétele bűncselekménynek számít” – szögezte le már az első törvénytelenség megállapítása után a kormányhivatal szóvivője, Cristina Manoilă.

Visszamenőleg kapja meg alpolgármesteri bérét

A mostani bírói döntés értelmében a küküllőmenti település önkormányzata köteles visszamenőleg törleszteni Vass Imre fizetését. Az egyszerű számítások szerint a községháza több mint hatvanezer lejjel tartozik az MPP-s exalpolgármesternek. Ha ehhez hozzáadjuk az államnak fizetendő, mintegy harmincezer lejre rúgó adókat és járulékokat, kiderül, hogy törvénytelen döntéseikkel Makfalva RMDSZ-es képviselői szinte százezer lejjel károsították meg a helyi költségvetést. „Semmiképpen nem szeretném, ha ezt a tetemes összeget a polgármesteri hivatal a község lakóitól befolyó pénzekből fizetné ki. Azoknak kell törleszteniük, akik rosszindulatúan és törvénytelenül döntöttek” – fejtette ki Vass Imre. Ügyvédje, Kincses Előd lapunknak elmondta, erre abban az esetben van lehetőség, ha a prefektúra is közbelép, és megakadályozza a helyi költségvetés megnyirbálását. „Valóban úgy lenne a természetes, ha azok, akik a törvénytelenségek miatt vállalták a felelősséget, most megfizetnének érte” – vélekedett a marosvásárhelyi ügyvéd.

„Bosszúálló” elöljáró

Vass Imre szerint azért fajulhattak el ennyire a dolgok, mert „az RMDSZ-es elöljáró egy rendkívül bosszúálló ember”. A szék nélküli alpolgármester ugyanakkor az RMDSZ és a polgármester által irányított jegyzőt is okolja. Mint mondta, 2008-ban László Margareta, majd nyugdíjba vonulása után az őt követő Székely-Béres Attila ahelyett, hogy a törvényesség fölött őrködött volna, pártutasításokat hajtott végre, még akkor is, ha szakmailag ezzel nevetségessé tette magát. Lapunknak nem sikerült elérnie a jelenlegi jegyzőt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
Hirdetés