
A román feliratok hiánya miatt bírságolta meg a csernátoni Székölykök Gyermekfesztivál, a csomakőrösi Debreczi-tábor és a zabolai néptánctábor szervezőit a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság.
2015. augusztus 19., 19:182015. augusztus 19., 19:18
Mircea Diacon, a szakhatóság területi vezetője közölte, a táborokban kizárólag magyar nyelvű feliratokkal lehetett találkozni, de hiányolták a közegészségügyi hatóság engedélyét és a működési szabályzatot is.
A fogyasztóvédőknek az sem tetszett, hogy a magyar táborokban a napi menüt nem írták ki, nem jelölték meg, hogy az ételfélékből hány grammot szolgálnak fel, és nem függesztették ki a különböző szórakozási eszközök használatának módját sem.
A háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal egyébként rendszeresen megsérti a magyar közösséget bírságaival. Az elmúlt héten Diaconék reklámanyagnak minősítették a „SIC” feliratú öntapadós matricákat, emiatt több háromszéki taxist is megbírságoltak az elmúlt napokban. Februárban árucímkéinek kicserélésére kötelezett egy hentesárut forgalmazó céget, amely a címkékre azt is ráírta, hogy „székely ízek”.
Diacon akkor arról beszélt, manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC vagy székely temető is. Később azonban elismerte, hogy Romániában nem létezik olyan törvényi szabályozás, amely tiltaná az általa korábban kifogásolt termékmegjelölést. Diacon egyébként azt is állította, nem tudott arról, hogy létezik „román ízek” felirattal ellátott termékcsalád is.
A fogyasztóvédelmi hatóság közleménye továbbá kitér arra is, hogy több adalékanyagot tartalmazó kozmetikai cikk betiltását is elrendelte egy kovásznai ellenőrzés következtében. Mint kiderült, a Kínából származó K-nail, Charmind nails, Ming Yu, Airbrush Unique Mode és Art Nails elnevezésű műkörmök és műkörömragasztók egy Giurgiu megyei vállalkozáson keresztül kerültek forgalomba, ám az említett termékek mindegyike tartalmazott egészségre ártalmas adalékanyagot.
Mircea Diacon arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szer a véráramba jutva felboríthatja a hormonháztartást, de a cukorbetegség kialakulásának esélyét is növelheti. Ugyanakkor egy másik olyan szépségápolási szert is találtak, amely betiltott adalékanyagokat tartalmazott: a Ruby Rose márkájú szemhéjfesték az isobutylparaben nevű tartósítószer használatával készült, amely kutatásokkal bizonyítottan elősegíti a rosszindulatú, rákos daganatok kialakulását.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!