
Ördögi kör és körgyűrűk. Nem várt akadály nehezíti Erdélyben a kolozsvári és a medgyesi körgyűrű megépítését (képünk illusztráció)
Fotó: Gábos Albin
A több romániai, erdélyi útépítési versenytárgyaláson a nyertes konzorciumok tagjaként szereplő Integral Inženjering bosnyák cég most azt állítja, senkit nem hatalmazott fel arra, hogy vállalkozásuk részt vegyen bármiféle romániai közbeszerzési eljáráson. Ehhez képest a többek között a kolozsvári körgyűrű megépítésében – elvileg – érintett bosnyák cég papíron összesen 3 milliárd eurós értékű projektben szerepel társult kivitelezőként. Ha beigazolódnak a más erdélyi projektet is érintő vádak, ismét keresztet vethetünk a kolozsvári körgyűrűre.
2026. február 07., 11:182026. február 07., 11:18
2026. február 07., 12:132026. február 07., 12:13
A megdöbbentő tényállásra azok után derült fény, hogy az Integral Inženjering közleményben reagált a Pro Infrastruktúra Egyesület megkeresésére, amelyet utóbbi a kolozsvári körgyűrű kivitelezési projektjének elakadása miatt fogalmazott meg.
A romániai infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő civilek kérdésére a bosnyákok „feketén-fehéren” kijelentették, hogy az a bizonyos Dragan Janošević, akit a kolozsvári városháza a bosnyák vállalat által felhatalmazott képviselőként említett a Dimex román útépítővel fennálló kivitelezői társulásban, „soha nem dolgozott nekik, és soha nem kapott felhatalmazást tőlük, hogy részt vegyen a pályázaton”.
– közölte a Pro Infrastruktúra a bosnyákok megdöbbentő válaszát. Ha a sokkoló állásfoglalást visszaigazolja a bíróság is, példátlan vállalati identitáslopásnak, fiktív és hamis közbeszerzési részvételeknek lehetünk tanúi, amelyek 3 milliárd eurót kitevő útépítési projekteket érintenek.
A bosnyák cég ugyanis a kolozsvári körgyűrű, a Bákó–Piatra Neamț gyorsforgalmi út, a târgoviștei bekötőút, a medgyesi körgyűrű megépítésében, illetve a Curtea de Argeș–Tigveni közötti főút felújításában is érdekelt a Pro Infrastruktúra Egyesület első összesítése szerint, ám a lista még hosszabb lehet.
A civil szakemberek azonnali lépésekre szólították fel a román korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és az Európai Főügyészséget. Hangsúlyozzák, ha a vádak beigazolódnak, akkor kivétel nélkül minden érintettnek felelősségre kell vonni: azokat, akik közvetlenül hamisították a részvételi dokumentumokat, azokat, akik jóváhagyták vagy „eltűrték ezt a csalást”, azt a közjegyzőt, aki hitelesítette a dokumentumokat anélkül, hogy ellenőrizte volna a vállalat tényleges vezetését Boszniában. De a kolozsvári városi tanácsot is, a körgyűrű szerződő hatóságát, amely „nem tett meg semmilyen minimális erőfeszítést a dokumentumok érvényességének ellenőrzésére”.
„Nyilvánvaló, hogy a kolozsvári körgyűrű esetében a Dimex vállalattal aláírt szerződés érvényét veszti, ha a boszniai partnert csak azért vonták be a társulásba, hogy mondvacsináltan fedezzék az alagútépítés terén szerzett tapasztalatra vonatkozó követelményt, amely tapasztalattal a román építőipari vállalkozó nem rendelkezik. A logikus következmény a pályázat megszüntetése és megalapozott okokból történő újraindítása.
– figyelmeztetnek a civilek. Akik átfogó bűnvádi eljárást követelnek, ugyanakkor azt is kérik, hogy a kolozsvári körgyűrű stratégiai fontosságú projektje a helyi önkormányzattól visszakerüljön a közlekedési minisztérium „szárnyai” alá.
Amint arról beszámoltunk, tavaly májusban írták alá Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést. A közlekedési minisztérium által finanszírozott nagyberuházás, a kincses városi közlekedést „levegőhöz juttató” körgyűrű a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság, illetve az érintett önkormányzatok – Kolozsvár, Szászfenes, Gyalu, Kisbács és Apahida – által létrehozott társulás régóta várt közös projektje.
A körgyűrűszerződés 40,67 kilométernyi út megtervezését és kivitelezését írja elő 48 hónap alatt.
Az agglomerációs körgyűrű 2. szakasza 23,67 km új, 4 sávos (menetirányonként 2 sáv) országútból, valamint mintegy 17 km bekötőútból áll, és a szászfenesi, illetve a Tordai úti csomópontot köti össze a Kolozsvár keleti kijáratánál, Apahidánál található csomóponttal, ahová a már meglévő terelőút „fut be”. A bekötőutak lehetővé teszik a körgyűrű új szakaszának összekötését a Kolozsvár környéki településekkel, beleértve Szászfenes községet is.
Emil Boc kolozsvári polgármester a besztercei Dimex útépítő által vezetett konzorciummal kötött szerződés aláírása után emlékeztetett: az egyik legfontosabb kolozsvári infrastrukturális projektről van szó, a munkálatok értékét tekintve a második legfontosabbról a metró után, de az elöljáró szerint a hatását tekintve legalább akkora változást fog hozni a kolozsváriak életében, mint a földalatti.
Emil Boc most 10 napos határidőt adott a kivitelezést elnyerő konzorcium két cége közötti jogi vita tisztázására, ellenkező esetben a polgármesteri hivatal egyoldalúan felbontja a szerződést. „Mindennek megvan a határa. A körgyűrű projektje rendkívül fontos a kolozsváriak számára. Nem fogadhatjuk el, hogy két felelőtlen vállalat szembeszálljon a kolozsváriakkal” – nyilatkozta Emil Boc polgármester.

Aláírták hétfőn Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!