Szünetelt az ügyfélszolgálat a Hargita megyei önkormányzatnál is. Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Gimnázium vezetőtanácsa is úgy döntött, hogy ezen a napon nem lesz tanítás. A gyász és emlékezés ünnepén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban is rövidített programmal dolgoztak. Mindenszentek napján nem dolgoztak a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzatok alkalmazottai sem.
A háromszéki vállalkozók és intézményvezetők általában úgy oldják meg, hogy korábban elengedik az embereket, hogy méltó módon emlékezhessenek elveszített szeretteikre. A kisboltok, a családi vállalkozások többsége egész nap zárva volt a keresztény ünnep alkalmával. Amint arról beszámoltunk, elsőként Kovászna Megye Tanácsa foglalta bele a kollektív munkaszerződésbe, hogy alkalmazottai március 15-én és november elsején szabadnapot kapnak, majd Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala is így járt el, több háromszéki önkormányzat tervbe vette ezt a lépést.
Tamás Sándor tanácselnök és Antal Árpád polgármester több ízben elmondták, remélik más önkormányzatok, intézmények is követik a példát, hiszen teljesen jogszerű, hogy saját hatáskörükben döntsenek a munkaszüneti napokról. Ezt a megoldást azért választották, mert bár a Magyar Polgári Párt (MPP) minden önkormányzathoz benyújtott egy tervezetet, hogy március idusa legyen munkaszüneti nap, ezeket vagy nem fogadták el, vagy visszavonatta a bíróság. A kollektív munkaszerződés viszont lehetővé teszi, hogy legtöbb két nappal bővüljön az államilag szavatolt munkaszüneti időszak, így ettől az évtől a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzatok munkatársai két ünnepen, március 15-jén és november 1-én is szabadnapot kaptak.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.