A rendezvénysorozat fénypontjait a szervezők a késő esti órákra tartogatták. Míg szombaton mindenki előre tudta, hogy a Bernády-villa előtti parkolóban felállított színpadon a Neoton slágereire csápolhat vagy nosztalgiázhat, az önkormányzat az utolsó pillanatig titokban tartotta, milyen meglepetést tartogat azoknak, akik vasárnap is itt buliznak.
Az egyéves születésnapját ünneplő szovátai GaGa Rádió által szolgáltatott koncerteket követően a szervezők mindenkit a tó előtti kilátóra invitáltak. Innen remek rálátás nyílt arra a poliészterből készült, hatalmas fehér tortára, melyet a szervezők az ünnepelt tó közepén helyeztek el. A tervek szerint lapzártánk után, éjféltájt gyújtották meg a 132 gyertyát, amelynek elfújási szertartása helyett pazar tűzijáték „robbant” a tortából.
Legalább ilyen nagy sikerük volt azoknak a valódi tortáknak, fagylaltoknak, mézeskalácsoknak és egyéb édességeknek, amelyek hazai és magyarországi mestercukrászok költeményeiként születtek a gasztronómiai kiállításra. Azok is megnyalhatták szájuk szélét, akik a gulyásfőző verseny valamelyik résztvevőjének az üstje közelébe kerülhettek. A zsűri szerint az idén a helyi vadászok főzték a legjobbat, de krumpligulyásukkal arany-, babgulyásukkal pedig ezüstérmet nyertek a gagások is. Arról, hogy nemcsak a főzéshez értenek, Nagy István igazgató tanúskodott, amikor lapunknak elmondta: a szovátai adó egyéves fennállása óta a GaGa visszaszoktatta a minőségi magyar könnyűzenére a Sóvidék manelére fanyalodott ifjúságát. Hasonlóan jó eredményt könyvelhetett el a helyi hegyimentő csapat is, amelyet a hétvégén több száz gyermek ostromolt azért, hogy segítse fel őket a parkban felállított műsziklafalra. Ezzel szemben lehangoltan távoztak a vásárból a könyvkereskedők, akik elpanaszolták, sok szülő még bámészkodni sem engedte gyermekét, nemhogy meséskönyvet vásárolt volna neki.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.