Sztrájk az útügynél

Háromszék – Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart holnap a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. mintegy 140 alkalmazottja, mert több mint egy hónapnyi huzavona után a vállalat vezetői és a megyei önkormányzat nem teljesítették követeléseiket.

2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00

A munkások a kollektív munkaszerződés megkötését és 35 százalékos béremelést kérnek. Az utászok 9–11 óra között tiltakozásképpen a vállalat sepsiszentgyörgyi székhelyén gyűlnek össze. Máthé István, a vállalat szakszervezetének elnöke szerint pénteken beadvánnyal fordultak a megyei tanácshoz, amelyben a vállalat vezetőinek menesztését is kérik. „A Kovászna megyei cégbíróságtól megszerzett dokumentumokkal tudjuk igazolni, hogy Kicsi József igazgató, illetve Kiss Tibor, Fejér László Ödön és Tartán László vezetőtanácsi tag konkurens cégekben érdekelt. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, menesztésüket kértük” – magyarázta a szakszervezeti vezető. Hozzátette, azt szeretnék, ha a megyei önkormányzat a vezetőtanácsba, a részvényesek közgyűlésébe és a cenzorbizottságba kinevezett vezetők személyéről egyeztetne a szakszervezettel is. Máthé közölte, ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor sztrájkőrséget állnak a prefektúra épülete előtt, de nem zárkóznak el az általános sztrájk kirobbantásától sem, amely miatt Háromszéken leállhatnak az útjavítási munkálatok. Máthé István szerint egyes háromszéki utászok éhségsztrájkra is hajlandóak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza