Hirdetés

Szórványkonferencia zajlott Belényesen

A Belényesi-medence szórványmagyarságának mindennapi nehézségeiről és a megmaradás feltételeiről volt szó azon a konferencián, amelyet a Magyar Polgári Egyesület és a Bihar megyei Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezett a hétvégén a belényesi református egyházközség gyülekezeti termében.

Krónika

2011. október 25., 08:552011. október 25., 08:55

Kántor Zoltán, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója hangsúlyozta, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarság számára egyedül az autonómia hozná el a boldogulást, mely nemcsak cél, hanem egyben a megmaradás eszköze is. Rámutatott: a statisztikai adatok azt mutatják, hogy tíz év alatt 100 ezerrel csökkent a romániai magyarság száma, és ez a folyamat elsősorban a diaszpórában állítandó meg, ahol különös figyelmet kell fordítani az anyanyelven történő oktatásra, magyarázta az előadó.

Mátis Jenő, az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke az Új Széchenyi-terv mintájára összeállított Mikó Imre-terv vitairatát mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta: ahhoz, hogy a vitairat konkrét stratégiává váljék, széles körű gazdasági és politikai összefogásra van szükség. „A szórvány a nemzet határa, éppen ezért hangsúlyozott figyelmet érdemel.

Az a nemzet, mely lemond szórványáról, saját magáról mond le” – fogalmazott felszólalásában Bodó Barna politológus, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke. A Sapientia előadótanára szerint a szórvány nem tudja kitermelni a véleményvezéreket, márpedig szükség van a magyarság megmaradásának ügyét felvállaló vezetőkre.

A templom és az iskola után a civil szervezeteknek kell felvállalniuk a magyar közösségek összetartását – hangsúlyozta. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerint dinamikájában kell tekinteni a szórványosodási folyamatot. A hadszíntereken, a kisebbségi politikában is nem elég védeni a pozícióinkat, hanem törekedni kell arra, hogy a haladás érdekében időnként kitörjünk a korlátok közül, és előreszaladjunk. A magyarországi kormányváltást követő expanzív nemzetpolitika változást hozott a romániai magyarság számára is, ennek köszönhetően szerencsésebb a csillagok állása Erdély felett, jelentette ki az EMNT vezetője.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés