2011. július 08., 13:242011. július 08., 13:24
Ebben az időszakban Románia-szerte 30 Celsius-fok feletti nappali hőmérsékletre számíthatunk, a legmelegebb nappali hőmérséklet az ország nyugati és déli régióiban 35-37 Celsius-fokig emelkedhet.
A nagy melegben veszélyeztetettek az idősek, a kisgyermekek, a túlsúlyosak, a krónikus szív- és keringési, légzőszervi, valamint anyagcsere-betegségben szenvedők. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy ha a kockázati csoportba tartózók közül bárkinek panasza lenne, keresse fel háziorvosát. Azt ajánlják, hogy délelőtt 11 és délután három óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon, különösen mivel az UV-B sugárzás szintje is meghaladja majd a riasztási küszöbértéket. Az érzékeny bőrűek akár negyed óra alatt is leéghetnek, ezért kiemelten fontos számukra a legalább 15 faktoros napvédőkrém használata. A sugárzás a vízparton még erősebb, ezért strandra menni is csak kora délelőtt vagy a késő délutáni órákban ajánlott.
A meleg ellen a legjobban a környezet folyamatos hűtésével lehet védekezni: az az ideális, ha a kinti és a benti hőmérséklet között legfeljebb öt fok az eltérés, ennél nagyobb különbséghez ugyanis nem tud megfelelően alkalmazkodni a szervezet. A légkondicionálók használata ajánlott, a ventilátor viszont nem hűti, csak keveri a levegőt, így használata csak akkor javasolt, ha a benti hőmérséklet 30 fok alatt van. Emellett ventilátor használatakor több folyadékot is kell fogyasztani.
A nagy melegben az átlagos 2-2,5 liter mellett további 2-3 liter folyadék - elsősorban víz - fogyasztása javallott. A tömény alkoholtartalmú, valamint a magas cukortartalmú szénsavas üdítőitalokat kerülni kell.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!