2011. június 30., 09:012011. június 30., 09:01
A hagyományokat ápoló, nemzeti identitástudatot erősítő rendezvényt ugyan a második világháború után betiltották, a rendszerváltás után a székely leányok napja újra életre kelt a csíksomlyói nyeregben. Az eseményt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, eddig 1724 résztvevő jelentkezett – összesen 48 településről –, közülük 1220-an jelezték, tánccal és énekkel szeretnének tisztelegni azon a szent helyen, ahol a pünkösdi búcsúra is összegyűlnek az emberek.
Az Ezer Székely Leány Napja idei kiadásának szervezéséhez csatlakozott a három székelyföldi megye önkormányzata is. „Nemcsak fejlesztésekre, beruházásokra, pályázatokra van szükség, hanem közös örömre is. A közös öröm, illetve az értékeink felmutatására kiváló alkalom az Ezer Székely Leány Napja” – mondta Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Hozzátette, bízik abban, hogy a rendezvény egyre nagyobb turisztikai vonzerő lehet a Székelyföld iránt érdeklődők számára. Az idén két különleges meghívottja lesz az Ezer Székely Leány Napja rendezvénynek: a 85 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő, valamint Berecz András szintén Kossuth-díjas ének- és mesemondó. Csíkszereda alpolgármestere, Antal Attila rámutatott, az autentikus népzene és néptánc továbbörökítésére nagyobb hangsúlyt helyeztek eddig, mint a népviseletek továbbadására, így a tavaly elindított, úgynevezett népviseletszemlét idén is megismételnék.
András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője hangsúlyozta, szeretnék, ha mindenki a legszebb, legértékesebb népviseletében jelenne meg, hogy azokat a zsűri szemügyre vehesse, és esetleg a szakértők a különleges viseleteket reprodukálhassák a jövőben. A verseny zsűrijében lesz Kallós Zoltán, Hegyi Anikó, Györffi Erzsébet és Dezső Ágota, akiknek szintén közük van a helyi népviseletekhez, gyűjtötték, varrták ezeket. Tavaly óta két faragott esketőszéket kap ajándékba az a település, ahonnan a legtöbben érkeznek. Az elmúlt évben Csíkmindszent kaphatta meg a Sándor Attila székelyudvarhelyi faszobrász által készített székeket.
Az ajándékozás idén is megtörténik, a legnépesebb település viszi majd haza az esketőszékeket. Szombaton 9 órakor gyülekezővel kezdődik az ünnepi program Csíkszereda főterén. Ezt követően közös táncra kerül sor a Szabadság téren, majd 11 órától tartják az ünnepi szentmisét Csíksomlyón, amelyet Boros Károly esperes celebrál. A Hármashalom-oltárnál 13 órától kerül sor az ünnepi beszédekre, a résztvevők üdvözlésére, majd fellépnek a néptánccsoportok, 16 órától pedig megörökítik a székely ruhás lányokat. 18 óra 30 perctől kezdődik a gálaműsor, a rendezvényt táncházzal zárják.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!