
Felavatták Szentjóbi Szabó László 18. századi költő és drámaíró mellszobrát vasárnap a Bihar megyei Ottományban.
2015. augusztus 24., 23:052015. augusztus 24., 23:05
A településen született, 1767 és 1795 között élt Szentjóbi Szabó Lászlóra elsősorban nem írói munkássága, hanem történelmi szerepe alapján emlékezik az utókor, ugyanis a magyar jakobinus mozgalom résztvevője és egyben áldozata volt. Az akkor alig 27 esztendős fiatalembert 1794-ben felségárulás vádjával fővesztésre ítélték, amit várfogságra „könynyítettek”, de három hónapnyi rabság után, 220 évvel ezelőtt meghalt Kufsteinban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Partiumi Autonómiatanács (PAT) által felavatott mellszobrot Deák Árpád nagyváradi szobrászművész készítette. Ünnepi beszédében Tőkés László, az EMNT elnöke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előhírnökének nevezte Szentjóbi Szabó Lászlót, „akire az irgalmatlan császári önkény a nemesi ellenállás és magyar felvilágosodás vértanúságát osztotta”.
Az EP-képviselő arra intett, hogy Szentjóbi Szabó László élete ma is példa lehet „a magyar kisebbségi megalkuvás kísértései közepette”. „Legyünk gerinces és hívő szívű magyarok, akik nem térünk le az ő útjáról” – tanácsolta az ünneplőknek az EMNT elnöke.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!