Fotó: Krónika
2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00
Stróbl Alajos művének másolatát a magyarországi ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium segítségével állíttatták fel a falu református vártemploma előtti téren, ahonnan a róla elnevezett utca is nyílik. A szobrot az anyaországi iskola igazgatója, Andrásiné dr. Ambrus Ildikó és Ormos Balázs, a Magyar Országos Erdészeti Egyesület főtitkára leplezte le. „Bedő Albert olyan összefogást teremtett a mi szakmánkban, amely ma is példaértékűnek számít. Szakmai és emberi tulajdonságai arra jogosították fel az utókort, hogy az erdészeti egyesület egyik legrangosabb emlékérmét róla nevezzék el” – emelte ki a főtitkár.
Tamás Sándor felsőháromszéki parlamenti képviselő, aki szenvedélyes térképgyűjtő is, a szoboravatáson arról számolt be, hogy gyűjteményének egyik legértékesebb darabja a Kárpát-medence első erdészeti térképe, amelyet éppen Bedő Albert készített. Az egykori főerdőmester a millenniumra elkészítette Magyarország erdőinek leírását is. „A négykötetes mű melléklete volt az angyalokkal körülvett, Nagymagyarország címerével díszített gyönyörű térkép is, amely a mai műholdas technika korában is megdöbbentően pontosnak számít” – mondta Tamás Sándor.
Az erdészeti szakmának jelenleg nincs államtitkára Magyarországon. „Az erdészeti egyesület tagjai kötelességüknek érzik küzdeni azért, hogy újra legyen szakállamtitkár, aki továbbvigye Bedő Albert szellemiségét, az egész Kárpát-medence összefogását” – fogalmazott Ormos Balázs, a Magyar Országos Erdészeti Egyesület főtitkára.
K. Zs.
Bedő Albert, erdészeti iskolák alapítója
Dr. Bedő Albert erdész szakíró, főerdőtanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a Kovászna megyei Kálnokon született 1839-ben, ősi székely családból, apja unitárius lelkész volt. Gimnáziumi és jogi tanulmányait Kolozsváron végezte, majd áttért a gazdasági pályára, és elkezdett az erdészettel foglalkozni. Az erdészeti tanfolyamot Magyarországon, a selmeci akadémián végezte, ahol 1866-ban erdészeti államvizsgát tett, majd az Országos Erdészeti Egyesület titkári állását töltötte be. 1868-ban a Pénzügyminisztériumnál mint miniszteri fogalmazó államszolgálatba lépett. 1872-ben titkári rangot nyert mint erdőmester, majd 1873-tól Kerkapoly pénzügyminiszter a kincstári erdők ügyosztályának előadói tisztségével bízta meg. Az erdőtörvény szerkesztésében és annak tárgyalási folyamataiban mint a kormány szakértője nagy szerepet játszott. Ugyanakkor a kor színvonalához képest teljes értékű összefoglaló tanulmányt és hozzá tartozó térképművet alkotott. 1881-ben miniszteri tanácsos és országos főerdőmester, 1895-től pedig a Földmívelési Minisztérium államtitkára. Mind személye, mind pedig művei országos és külföldi elismerésben is részesültek. Bedő Albert rakta le a Kárpát-medencében az erdőgazdálkodás tudományának alapjait, négy ma is működő erdészeti iskolát alapított, számos erdészeti szaktanulmányt, dolgozatot publikált.
Emlékezetére az Országos Erdészeti Egyesület 1957-ben megalapította a Bedő Albert-emlékérmet, amelyet évente ítélnek oda. Nevét továbbá Kálnokon utca és iskola őrzi, valamint a 2007-ben létesített Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi Ifjúsági és Közművelődési Egyesület.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.