
Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert csúszópénz elfogadása miatt vizsgálja a korrupcióellenes ügyészség
Fotó: Facebook
A kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Sorina Pintea melletti szimpátiatüntetést tartottak csütörtök este a nagybányai igazságügyi palota épülete előtt. A megmozduláson több mint kétszázan vettek részt – adta hírül az Agerpres.
2020. március 05., 19:362020. március 05., 19:36
A résztvevők között volt a Máramaros megyei kórház – amelynek az egykori egészségügyi miniszter menedzsere volt – több alkalmazottja, családtagok, Pintea barátai, ismerősei, illetve a kórház volt páciensei is.
Ott volt a megmozduláson Sorina Pintea férje, Ovidiu Goga is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak. Azt mondta, az üggyel kapcsolatos mondanivalóját megosztotta egy Facebook-bejegyzésben.
A megmozdulás rendbontás nélkül zajlott.
A vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Sorina Pinteát előbb hétfőn, majd kedden is bekísérték a rendőrségi fogdából a kórházba. A volt egészségügyi miniszter egészségi állapotának rosszabbodására hivatkozva kérelmezte ezt. A médiában megjelent felvételek tanúsága szerint Pinteát megbilincselve vitték be a kórházba.

Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter belső ellenőrzést kért a rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy a kenőpénz elfogadásával gyanúsított Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert kedden megbilincselve szállították orvosi kivizsgálásra.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
1 hozzászólás