Hirdetés

Szilágyi Zsolt a néppárt államfőjelöltje

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson – jelentették be az EMNP vezetői vasárnap Csíkszeredában sajtótájékoztatón.

MTI

2014. augusztus 10., 16:482014. augusztus 10., 16:48

2014. augusztus 10., 16:492014. augusztus 10., 16:49

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, a párt választmánya úgy értékelte, hogy a közelgő választási kampányban is meg kell jeleníteni azokat az értékeket, amelyek képviseletére a párt megalakult. Az egyik kiemelt témakörként jelölte meg, hogy az erdélyi magyarok mit várnak el a román államtól, a másikként pedig a román államszerkezeti reformot említette.

„Arra szeretnénk a kampányt felhasználni, hogy végre érdemi vita induljon el a többség és a kisebbség között” – jelentette ki Toró T. Tibor. A pártelnök hozzátette, „nem látja”, hogy ki képviselné a kampányban a magyarság számára fontos témákat, ha az EMNP nem vesz részt saját jelölttel a versenyben.

Toró úgy vélte, Szilágyi Zsolt pályája és személye garanciát jelent a cél elérésére. A jelöltről elmondta, 1990-ben a román parlament legfiatalabb képviselője volt. 14 évet töltött el a román törvényhozásban, ahol többnyire a külügyi bizottságban tevékenykedett. 2004-től három évig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tanított politológiát, 2007 óta Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Szilágyi Zsolt egyik alapítója az Erdélyi Magyar Néppártnak, amelynek megalakulása óta az egyik alelnöki tisztségét tölti be.

A választási részvétel előfeltétele, hogy a párt szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást gyűjtsön össze.

Szilágyi Zsolt elmondta, örömmel tapasztalta, hogy a párt megyei szervezeteinek elnökei és régióigazgatói értelmét látják a feladatnak, és dolgozni akarnak az aláírásgyűjtés során. „Az EMNP azt tűzte ki célul, hogy az Európában már bevált autonómiaformák romániai megvalósítása által intézményes keretet biztosítson az erdélyi magyar önrendelkezésnek, a Székelyföld területi autonómiájának” – jelentette ki az elnökjelölt.

Hozzátette, folyamatban van a kampánycsapat összeállítása, és rövidesen a nyilvánosság elé állnak az államelnök-jelölti programmal. „Az a dolgunk, hogy mozgósítsuk az erdélyi magyarokat, érezzék, hogy a politika róluk is szól, és hogy a programunk megoldást kínál a gondjaikra” – hangoztatta az elnökjelölt.

Az erdélyi magyarság többségének a támogatását élvező RMDSZ korábban bejelentette, Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja el a választáson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat

Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat
2026. június 10., szerda

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon

Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon
2026. június 10., szerda

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi

Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak

Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak
2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
Hirdetés
Hirdetés