A cég a porcelán és csempe alapanyagául szolgáló ásványt termelné ki. A tavaly októberben szervezett népszavazáson azonban a község lakosságának túlnyomó többsége elutasította a bánya tervét, ezért az olasz beruházó tétovázott, de nem állt el teljesen szándékától.
A hír, miszerint a szenátor is érdekelt lenne a bányanyitásban, az október
31-i tanácsülés után terjedt el. Több tanácsos is meger?sítette lapunknak, hogy Bardocz Ferenc polgármester kijelentette: a szenátor beruházna a községben, és akár a bányanyitás is érdekelné. Verestóy állítólag november 2-án találkozott volna a tanácsosokkal, azonban a megbeszélésen nem jelent meg. A szóbeszéd szerint a polgármester és a szenátor osztálytársak voltak a középiskolában, és állítólag az utóbbit többen is látták Bukarestben tárgyalni az olasz cég képvisel?jével.
„Elvileg bármilyen beruházásról szó lehet, ha a helyi közösség egyértelm?en kifejezi támogató szándékát” – jelentette ki a Krónikának Verestóy. Hangsúlyozta: „semmilyen közösségi tulajdont vagy közösségi érdeket érint? beruházást nem óhajtok eszközölni, ha a helyiek nem akarják”.
Bardocz Ferenc polgármester nem óhajtotta telefonon kommentálni az ügyet.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.