2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00
A megemlékezésnek 11 órakor kellett volna kezdődnie, ám a Zsidó Hitközség tagjai hiába várták a hivatal képviselőjét, fél óra múlva sem jelent meg senki. „Nem kell eljönniük, de akkor ne is ígérjék meg. Ez csúnya sértés volt” – fakadt ki a Krónikának egyik hitközségi tag. Az eseményen közel 30 személy vett részt, akik végül a hivatali képviselet nélkül kezdték el a megemlékezési szertartást. „Gyertyát gyújtottunk és elmondtuk a halotti imát, majd hazamentünk” – mesélte a hitközség egy idősebb tagja.
Romániában 2004-ben kormányhatározattal nyilvánították október 9-ét a holokauszt napjává, mivel 1941-ben ezen a napon kezdődött el a romániai zsidók deportálása. A román fennhatóság alatt álló területeken több mint 350 ezer zsidó vesztette életét. A holokauszt elsősorban a hatmillió zsidó kivégzését jelenti, amelyet a náci Németország hajtott végre 1933 és 1945 között. Ugyanakkor a zsidók lágerekbe való deportálását, a törvény általi diszkriminációjukat, polgári joguk elvesztését, vagyonuk elkobzását és a kényszeremigrációt is jelenti. Erre emlékeznek minden év októberében országszerte.
Gyulafehérváron Samoil Cernovitz , az auschwitzi láger túlélője mutatta be Túlélés című önéletrajzi művét, de a megemlékezés alkalmával képkiállítást, dokumentumfilm-vetítést is szerveztek. Az eseményen a náci fogolytáborok túlélőivel is találkozhattak, és beszélhettek az érdeklődők.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.