2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00
A háromszéki város melletti Sugásfürdőn rendezendő fesztiválról száműzték a korábbi években meghonosodott közéleti szemináriumokat, s a néphagyományok ápolására, a szórakozásra helyezték a hangsúlyt. Az elsősorban környékbeli zenekarokat felvonultató etnofolk zenei kínálat mellett gombaismertető és hagyományőrző kézműves-foglalkozások szerepelnek a programban, a gyerekek pedig a Vertigo kalandparkban hancúrozással ijesztgethetik szüleiket. Különleges látványosságnak és meglepetésnek ígérkezik a Tűzzarándokút elnevezésű performansz, amelynek részleteit csak néhány beavatott ismeri. A hagyományteremtő szándékkal kiválasztott helyszínre autóbuszjáratokkal is kijuthatnak az érdeklődők.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.