Hirdetés

Szent László népe Nagyváradon ünnepli királyát

•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján. Az eseményre elhozták a szent király győri ereklyéjét, amely fél évezred múltán tért vissza Váradra.

2017. május 14., 15:452017. május 14., 15:45

2017. május 14., 15:462017. május 14., 15:46

A nagyváradi székesegyházban tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros a szent istváni mű kiteljesítőjének nevezte Szent Lászlót – számolt be az MTI. Megemlítette: a Nagyváradon eltemetett király sírkövét olyan próbakőnek tekintették hosszú időn keresztül, amely mellett kiderül az igazság.

Idézet
Mátyás királyról azt őrzi az emlékezet, hogy igazságos király volt, de amikor meghalt, odalett az igazság. Szent László halála után is igazságot tett”

– jelentette ki a bíboros.

Hirdetés

A bíboros felidézte: László király egy villongásokkal teli korban kezdte el uralkodását, de stabilitást teremtett Magyarországon. Királyként a lovagiasság megtestesítője volt, de példás keresztény életet élt. Ő eszközölte ki Rómában, István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatását.

Semjén Zsolt •  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Semjén Zsolt

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A mise után mondott ünnepi beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

a kereszténység a magyarság és az európaiság egységének a szimbólumaként jellemezte Szent Lászlót.

Szerinte a szent király alakja azt példázza, hogy „a nemzeti elkötelezettség és a kereszténység nemhogy nem áll szemben egymással, de egymásra utalt”.

Semjén Zsolt Prohászka Ottokár püspököt idézve jelentette ki, hogy tulajdonképpen Szent Lászlóval valósult meg a magyar kereszténység, mert a nép, általa érezhette meg a kereszténység és a magyarság egységét. A politikus különösen aktuálisnak tartotta a keresztény evangelizáció és a nemzeti szuverenitás gondolatát ma, amikor „Európa nyugati fele megtagadja keresztény gyökereit”.

A székesegyházban elhelyezett győri Szent László-herma előtt Böcskei László nagyváradi megyés püspök •  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

A székesegyházban elhelyezett győri Szent László-herma előtt Böcskei László nagyváradi megyés püspök

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A miniszterelnök-helyettes szerint nemzeti büszkeségre ad okot, hogy

nincs más család, amelyik annyi szentet adott volna a katolikus egyháznak, mint a magyar Árpád-ház,

és az is, hogy Magyarország első királyát, Istvánt szentté, utolsó királyát, IV. Károlyt pedig boldoggá avatta a katolikus egyház. „Szent László példája erősítsen bennünket keresztény hitünkben, nemzeti elkötelezettségünkben” – zárta beszédét Semjén Zsolt az MTI szerint.

A körmenet a székesegyháztól a nagyváradi várba indult •  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

A körmenet a székesegyháztól a nagyváradi várba indult

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Victor Opaschi román vallásügyi államtitkár beszédében felidézte: a szent király legendáit a székelyföldi gelencei és székelyderzsi templomok falfreskói örökítették meg művészi módon. Úgy vélte,

ha a népeket és felekezeteket olykor szét is választotta a történelem, a szentek szerepe az, hogy egységet teremtsenek, hidat építsenek hagyományok és nemzetek között.

Megemlítette, hogy szent István királyt, a katolikus egyház szentjét 2000-ben az ökumenikus ortodox patriarchátus is szentként ismerte el, Szent László lányát, Piroska bizánci császárnét pedig az ortodox egyház avatta szentté.

•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A beszédek után a több ezres tömeg Szent László nagyváradi hermájával, és győri ereklyéjével indult körmenetre, mely a hagyományoktól eltérően idén nem a székesegyház körül zajlott, hanem a felújított nagyváradi várba vezetett.

korábban írtuk

„Hazatér” Váradra a városalapító Szent László király
„Hazatér” Váradra a városalapító Szent László király

Négynapos vallási utazás indult a nagyváradi egyházmegye egykori legnyugatibb pontjáról a Szent László által alapított város zarándoklati napjára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását – a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Hașdeu diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását – a KMDSZ segítséget nyújt
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
Hirdetés