Székelyudvarhelyen őszre elkészül a Kolping szociális központ

A tervek szerint őszre elkészül a Kolping Szövetség székelyudvarhelyi központja, ahol jelenleg varroda, számítástechnikai laboratórium, illetve építészeti műhely működik.

2006. augusztus 14., 00:002006. augusztus 14., 00:00

A központ építőit támogatásáról biztosította Barbara Stamm, a bajor országgyűlés alelnöke, aki nemrég meglátogatta a létesítményt. Az ifjúság, a nők, a család kérdéskörével, a szociális és egészségügyi problémákkal foglalkozó németországi szakember elégedetten vette számba a szövetség székelyudvarhelyi megvalósításait. Közölte, meglepődött az itt tapasztalt lelkesedés, az ügyért való tenni akarás láttán. Barbara Stamm egyébként 1990-től vizsgálja Románia helyzetét, több szociális projektet támogat, és ellenőrzi azok megvalósítását.
A Gyulafehérvári Egyházmegyei Kolping Szövetség a németországi Würzburgi Egyházmegyével közösen hozta létre az udvarhelyi központot, amely két épületegyüttesből áll. Az egyik szárnyban varroda működik: itt külföldi megrendelésre dolgoznak, a számítástechnikai teremben különböző tanfolyamokat tartanak, a műhelyben pedig építészeket képeznek. A központ másik épülete tizenhat egyszobás lakrészt, egy óvodát és az ügyintéző lakását foglalja magában. A tervek szerint a szoba-konyhás, összkomfortos lakásokban olyan lányanyákat helyeznének el, akik a műhelyekben dolgoznak. A munkaidő alatt a gyerekekkel szakképzett pedagógusok foglalkoznának az óvodában. „A program célja a nők esélyegyenlőségének megvalósítása, az életminőség javítása és a csak édesanyjuk által nevelt kisgyerekek biztonságának megteremtése. Ugyanakkor szociális védelmet kívánunk biztosítani a kiskorúak számára” – fejtette ki Balázs István, a Gyulafehérvári Egyházmegyei Kolping Szövetség szóvivője. A Kolping-központ olyan egészségügyi rendszer létrehozását is tervezi, amely idős személyek számára megfelelő életkörülményeket, rendszeres ellátást biztosítana.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek