
Gyengélkedő turizmus. Egyre kevesebb romániai turista keresi fel a székelyföldi üdülőhelyeket
Fotó: László Ildikó
Idén nyáron csökkent a Hargita megyébe látogató turisták száma, amit nagyrészt a romániai közalkalmazottaknak járó üdülési utalványok értékének csökkenésével, de a parajdi bányakatasztrófával is magyaráznak a szakemberek.
2025. augusztus 05., 22:002025. augusztus 05., 22:00
Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás és a Visit Harghita igazgatója az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a turisták száma mintegy 20 százalékkal csökkent, főként a belföldi turizmust jellemzi országszerte visszaesés. A csökkenés fő oka szerinte a közalkalmazottaknak járó üdülési utalványok értékének csökkentése és egy átfogó stratégia hiánya a belföldi turizmus serkentésére.
A turisztikai szakember szerint
A romániai turisztikai vásárok ajánlatai nagyrészt a külföldi turistákat célozzák.
A turisták számának mintegy 20 százalékos csökkenését érzékelték idén nyáron a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp természetvédelmi területen is, amely a székelyföldi megye egyik legjelentősebb természeti látványossága.
Dósa Elek-Levente, a rezervátumot kezelő Pro Szent Anna Egyesület vezetője a hírügynökségnek elmondta, szerinte is az üdülési utalványok értékének csökkenése miatt kevesebb a turista a környéken. A vulkanikus tavat és környékét egynapos kirándulásra keresik fel, és ha a környéken nincsenek turisták, az ő látogatóik száma is csökken – mutatott rá.
Hozzátette:
A térség turizmusának fellendítése céljából a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás július 28–31. között romániai újságíróknak és influenszereknek szervezett látogatást Parajdon és Sóvidéken. Ezen felhívta a figyelmüket a környék természeti, kulturális és gasztronómiai kincseire, hogy elősegítse a térség úticélként való megjelenítését a romániai turisztikai térképen.
A Hargita megyei önkormányzat közleménye szerint a 25 meghívott minden nap más-más helyszínre látogatott el, az akció része a megyei önkormányzat kezdeményezésének a parajdi turizmus újrapozicionálására a májusi bányakatasztrófa után. Ezzel is üzenik: a térség turisztikai kínálata sokrétűbb annál, mint amit a sóbánya nyújtott, továbbra is számos látnivalóval, értékkel várják a látogatókat – tették hozzá.

Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
szóljon hozzá!