Hirdetés

Eurómilliókban fürdőzhet Székelyföld népszerű üdülővárosa

Borszéki városkép, előtérben a Fontana gyógyfürdővel

Borszéki városkép, előtérben a Fontana gyógyfürdővel

Fotó: Borszék Önkormányzata

Két nagyszabású fejlesztési projekt nyertese Borszék, a neves székelyföldi üdülőváros. Egy csaknem 4 millió eurót kitevő uniós pályázat révén köztereket újítanak fel a Kárpátok gyöngyszemének is nevezett településen a turizmus és a közösségi élet fellendítése céljával, ugyanakkor a Reménység sípályát érintő mintegy 3 millió eurós beruházással új attrakciók, kalandpark, jégpálya, vízi csúszda is növeli majd az ásványvizeiről is híres Borszék vonzerejét.

Páva Adorján

2024. december 15., 14:302024. december 15., 14:30

Hosszú távon meghatározzák Borszék jövőjét azok a beruházások, amelyek hamarosan elkezdődnek a székelyföldi üdülővárosban. A Hargita megyei település polgármesteri hivatalának tájékoztatása szerint Borszék turizmusának és a közösségi élet fellendítése a célja annak az új pályázatnak, amelynek munkálatait előreláthatólag jövő tavasszal kezdik el.

„Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt öt kiemelt helyszínt érint, és célja, hogy modernizáljuk köztereinket, megőrizzük természeti és kulturális örökségünket, valamint fenntartható megoldásokkal gazdagítsuk városunkat” – olvasható a közleményben.

Hirdetés
Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

Borszéki turisztikai fejlesztések: új attrakciók és közösségi terek

A fejlesztések az EU Regionális Operatív Programja (POR) keretében valósulnak meg, amely külön finanszírozási lehetőséget biztosít fürdőtelepülések számára.

A beruházás teljes költségvetése 19 154 880,67 lej, amelyből Borszék önrésze 383 057,61 lej.

A felső-borszéki piac teljes átalakítása a projekt egyik legfontosabb eleme. Egy modern, a mai kor igényeinek megfelelő kereskedelmi teret építenek, amely esztétikailag is kiemelkedő lesz. A borvízforrást, amely eddig a területen helyezkedett el, lebontják, és helyére egy impozáns pavilon épül, amely távoli fürdőtelepülések mintáit idézi. Az új piac nemcsak a kereskedelmi lehetőségeket bővíti, hanem közösségi központként is funkcionál majd.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

Továbbá a Millennium Parkot is fejlesztik: új zöldterületeket és sétányokat alakítanak ki, amelyek még inkább a közösségi élet központjává teszik a területet. Fenntartható anyagokat használnak, napenergiával működő világítást telepítenek.

A Tündérkertben egy igazán különleges attrakciót hoznak létre: a világ híres ásványvíz-pavilonjainak kicsinyített másolatait mutatják be egy makettpark formájában.

A Tündérkert bejáratánál egy új teret is kialakítanak, amely kulturális és szabadidős események otthona lesz.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

Korszerűsítik a Lobogó-forrás helyszínét is, amely egykor a forrás pavilonjának adott otthont, jelenleg beépítetlen, üres területként áll. A tervezett fejlesztések során parkosított teret hoznak létre, amelyet zöldfelületek és sétányok, napelemes lámpák, szezonális virágágyások, helyi növényfajok, valamint kényelmes pihenőpadok gazdagítanak.

Mik József polgármester a közlemény szerint kiemelte, a forrás területének revitalizálása kulcsfontosságú lépés a város fejlődésében.

Idézet
Bár a forráspavilon újraépítését most nem tudtuk a pályázatba foglalni, a környezetrendezés megtörténik. Ez az első lépés afelé, hogy a helyszínt egy zöld, közösségi térként újraértelmezzük, és később, saját forrásból, az épületet is visszaállítsuk”

– fogalmazott. Hozzátette: ez a projekt egyrészt a helyi közösség mindennapjait teszi szebbé és kényelmesebbé, ugyanakkor Borszék hosszú távú turisztikai és gazdasági fejlődését is biztosítja. „Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházások célja, hogy a városunk olyan hely legyen, amely büszkén őrzi hagyományait, miközben bátran lép a jövő felé. Ezek a fejlesztések nem csak Borszék lakóinak, hanem a turistáknak is maradandó élményeket nyújtanak, és példát mutatnak más települések számára is” – hangsúlyozta a város elöljárója.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

Megújul a borszéki Reménység sípálya is

Eközben egy másik nagy léptékű projekt megvalósításán is dolgoznak: a borszéki Reménység sípályánál újabb fejlesztés következik, melynek becsült költsége meghaladja a 15 millió lejt. A projekt célja, hogy új turisztikai szolgáltatásokkal gyarapítsa a fürdővárost.

Kalandpark, jégpálya, vízi csúszda is épül.

Amint a Székelyhon beszámolójából kiderül, a tervek szerint a sípálya környékén, valamint a közel kéthektáros önkormányzati területen több új attrakció kínál majd szórakozást a turistáknak. Ezek között szerepel egy kalandpark mászófallal és tiroli kötélpályával, amely felnőttek és gyerekek számára is élményt nyújt. Lesz itt téli-nyári tubingpálya (hófánk, hópánkó) és egy szintetikus jéggel ellátott műjégpálya is, ami szintén egész évben használható. A tervek szerint a bobpálya is kibővül – sorolta a portál megkeresésére Mik József, Borszék polgármestere.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

A projekt révén kialakítanak itt egy kisebb tavat is, amelybe csónakos vízi csúszdán lehet „belecsobbanni”, és vízibiciklizni is lehet majd. A sípálya tetején pedig egy kilátót építenek.

A beruházás teljes összege 15,47 millió lej, amelynek 90 százalékát a fejlesztési minisztérium finanszírozza, a fennmaradó 10 százalékot az önkormányzat biztosítja.

Mik József a Székelyhonnak kifejtette, a beruházás azért is fontos, mert jelentős a versenyhelyzet a régió turisztikai kínálatában, így szükséges a „továbbgondolkodás” a turisták számára nyújtott szolgáltatások terén.

korábban írtuk

Szórakoztatóközponttal bővítik Borszék turisztikai kínálatát
Szórakoztatóközponttal bővítik Borszék turisztikai kínálatát

A borszéki Reménység sípályánál újabb fejlesztés következik, melynek becsült költsége meghaladja a 15 millió lejt. A projekt célja, hogy új turisztikai szolgáltatásokkal gyarapítsa a fürdővárost. Kalandpark, jégpálya, vízi csúszda is épül.

Mint ismeretes, Borszék Székelyföld egyik legnevesebb üdülőtelepe, fürdővárosa, mely ásványvízforrásairól is nevezetes. „Szebb és minden tekintetben érdekesebb vidéket alig lehet elképzelni Borszék környékénél: mintha a mindenható természet egy varázskertbe akarta volna foglalni az isteni jótékonyság e helyét, hogy azt ne csak hasznossá, hanem gyönyörködtetővé is tegye” – idézik a polgármesteri hivatal városbemutatójában Orbán Balázst, aki Székelyföld leírása című könyvében áradozott ily módon a Kárpátok gyöngyszemének is nevezett településről.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

Borszék, Székelyföld legészakibb települése Gyergyószentmiklóstól 40 km-re északra, a Bor-patak völgyében fekszik, a Görgényi-, Beszterce- és Kelemen-havasok erdős hegyeivel övezett széles völgyben, 850-930 m tengerszint között, az Erdélyt Moldvával összekötő DN15-ös főút mentén. A mikroklíma, az ózonnal dús friss levegő, a csodálatos növény- és állatvilágnak köszönhetően Románia egyik legkeresettebb turista úti célja.

A legtöbb turistát a Fontana gyógyfürdő, az ivókúra, a sípálya, a nyári bobpálya és a környék lenyűgöző szépsége vonzza a vidékre

az önkormányzat szerint. No meg persze a borszéki borvíz, amelyet Ferenc József császár az ásványvizek királynőjének nevezett. Az osztrák kezdeményezésre az 1800-as éves elejétől palackozott kincs Európa legrégebbi üzemi palackozású ásványvize, jótékony hatásának híre hamar elterjedt. A város román nevén forgalmazott ásványvízmárka Románia egyik legismertebb brandje külföldön is.

Borszéki fejlesztések látványtervei Galéria

Borszéki fejlesztések látványtervei

Fotó: Borszék polgármesteri hvatala

A fürdőtelepen – melyet az Osztrák–Magyar Monarchia híres üdülői között tartottak számon – télen-nyáron 15 különböző borvízforrás buzog fel. A két világháború és az impériumváltás a töretlenül fejlődő, világhírű fürdőt kedvezőtlenül érintette. 1920 után hanyatlás következett be a fürdőtelep életében, a második fellendülés 1950 és 1990 között történt, azonban a rendszerváltás és a 90-es évek „átmeneti időszaka” ismét visszaesést hozott. Borszék, az egykoron Karlovy Varyval, Badennel, Ótátrafüreddel egyenrangú fürdőhely sokáig csak árnyéka volt régi önmagának, viszont manapság egyre több fejlesztés próbál jelentősen javítani az összképen.

Borszéket a 2021-es népszámlálás hivatalos adatai szerint jelenleg csaknem 2400-an lakják, hetven százalékuk magyar.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken

A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Advent lelkisége: az ünnep nem a digitális térben születik – Jobbágy Júlia unitárius lelkész a karácsonyi készülődésről

Ahhoz, hogy az ünnepvárás valóban belső átéléssé alakuljon, önmagunkat is meg kell próbálnunk megkeresni – mondta el a Krónika megkeresésére az adventi lelkiségről, készülődésről Jobbágy Júlia, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség segédlelkésze.

Advent lelkisége: az ünnep nem a digitális térben születik – Jobbágy Júlia unitárius lelkész a karácsonyi készülődésről
2025. november 29., szombat

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem többféleképpen is elkészíthető

Nagyanyáink mézzel társítva, orvosságként adták a betegnek az egész télen hozzáférhető fekete retket. Jó tudni, hogy más népek gasztronómiájában levest, salátaféléket is készítenek belőle. Hetente gasztronómiai cikkel jelentkezik a Krónika.

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem  többféleképpen is elkészíthető
2025. november 29., szombat

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban

Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót

Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót
2025. november 28., péntek

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató
2025. november 28., péntek

Kolozsvárról Bukarestbe bő két óra alatt – tényleg megérjük?

A következő évtized elején kezdődhet a Bukarest–Kolozsvár–Budapest nagy sebességű vasút romániai tervezése, és 2040 környékén valósulhat meg.

Kolozsvárról Bukarestbe bő két óra alatt – tényleg megérjük?
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Új szabályok a tűzijátékokra: börtön is várhat a szabályszegőkre

A pirotechnikai eszközök használata terén egy augusztusi törvénymódosítás során számos szigorítást vezettek be. Nemcsak súlyos pénzbírságot, hanem bűnvádi eljárást és börtönbüntetést is kockáztat, aki az új szabályokat áthágja a tűzijátékok terén.

Új szabályok a tűzijátékokra: börtön is várhat a szabályszegőkre
2025. november 28., péntek

Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj

Szinte ki-be járt a nagyváradi rendőrségi fogdába az az 51 éves margittai férfi, akit az elmúlt napokban többször is lopáson értek, míg végül a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.

Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj
2025. november 28., péntek

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Hirdetés
Hirdetés