Hirdetés

Szatmár megye: üzemképes a hulladéktározó

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Néhány hét múlva üzemelni kezd Szatmár megye új, központi szeméttárolója, a vidéki hulladékgyűjtők felszámolásának határidejét azonban egy évvel meghosszabbították – erről a megyei önkormányzat tegnapi ülésén hozott határozatott.

Babos Krisztina

2011. június 21., 08:302011. június 21., 08:30


A tervezéssel, illetve a kivitelezéssel megbízott Unio Rt. vállalat vezetője, Dan Nistor elmondta: az öthektáros alapterületű tározó a tervek szerint öt évig tudja fogadni a megye hulladékát. A létesítmény egyébként 20-22 évre lett tervezve, és a jövőben itt további négy hatalmas, kaviccsal és műanyagréteggel bélelt cellát alakítanak ki. Üzemképes továbbá a két válogatósor is, melyek közül egyikben a szervetlen hulladékot válogatják majd, a másikban pedig a szerves szemetet fogadják, és komposztálják. Megépült az egysávos műút Szamosdob községtől a tárolóig, továbbá a gödrök alján összegyűlő szennylé tisztítására alkalmas telep, melyből a megtisztított vizet az öt kilométerre levő Homoródba vezetik majd. Csehi Árpád megyei tanácselnök szerint valószínű, hogy egy előválogató gépsort is beszereznek, mivel nincs megoldva a megye minden településén a szelektív hulladékgyűjtés. Ez az alkalmatosság lényegében előkészítené a vegyesen érkező szemetet a többi gépsor számára.

Szatmár megyében egyébként körülbelül harminc vidéki településen alakították ki európai uniós alapok felhasználásával a szelektív szemétgyűjtés feltételeit, de a kérdés éppen a nagyobb városokban nincs megoldva, beleértve Szatmárnémetit is. A megyei önkormányzat projektjében a központi telep mellett két közepes és négy kisebb gyűjtőállomás kialakítása is szerepel, valamint a városok régi szeméttelepeinek bezárása a környezetvédelmi előírások szerint. A munkálatok összértéke eléri a 117 millió lejt, melyből a központi telep körülbelül 25 millió lejbe került. A finanszírozást 75 százalékban a környezetvédelmi minisztérium állja, 25 százalékot pedig a Szatmár Megyei Tanács biztosít. Az új ütemterv értelmében a hátralévő munkálatokkal a kivitelezőnek 2012 decemberéig kell elkészülnie. A határidő-hosszabbításra azért volt szükség, mert a megbízott cég késett a munkálatokkal – közölték a megyei tanács illetékesei.

A határidők betartásával egyébként többször is meggyűlt a baja az elmúlt években a Szatmár megyei önkormányzatnak, az előző vezetőség ugyanis az EU-csatlakozási szerződés feltételeinek kidolgozása során felvállalta, hogy biztosítja a szelektív hulladéktárolást egy központi telepen 2010. július 16-áig. A kivitelezés azonban nagyon elhúzódott, főleg azért, mert az egyik kivitelezésre pályázó cég bíróságon támadta meg a közbeszerzési eljárás eredményét, melynek következtében több mint egy évet pereskedtek. Másrészt, az elmúlt évben nagyon nehezen haladtak a munkálatokkal a csapadékos időjárás miatt, különösképpen, hogy a tárolót eleve mocsaras területre tervezték.

 

Kolozs: korszerű hulladékgazdálkodás
Kedvezően bírálta el az Európai Bizottság a Kolozs megyei önkormányzat hulladékkezelésre benyújtott pályázatát, a szerződést várhatóan két hét múlva szentesítik. Az Integrált hulladékgazdálkodási rendszer Kolozs megyében elnevezésű projektet 48,46 millió euróval támogatja az EU, a beruházás összértéke mintegy 76 millió euró – jelentette be tegnap Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke. Az elöljáró hozzáfűzte, a 20 százalékos önrész nagy részét a kormány fedezi, így a megyei önkormányzatnak csak a költségek 2 százalékát kell saját forrásaiból biztosítania. Alin Tişe elmondta: a hulladékkezelő központ kivitelezésére az önkormányzat már kiírta a közbeszerzési eljárást, az elbíráló testület várhatóan napokon belül eredményt hirdet. Ezt követően az ideiglenes tárolóhelyek kialakítására, a megye régi szeméttárolóinak felszámolására, valamint a szemétszállításra is kiírják a pályázatot. „Az év második felében kiírjuk a közbeszerzési eljárást a hulladékkezelő központ adminisztrációjára is, a pályázaton győztes vállalat jutalékot fizet majd a megyei önkormányzatnak” – fűzte hozzá a tanácselnök. Az új hulladékkezelő központ első celláját már 2012 nyarán üzembe helyezik. A szemétgyűjtő felszerelésekre kiírt pályázat értékét mintegy 3,5 millió euróra becsüli az önkormányzat, míg a régi szeméttárolók bezárása várhatóan 12,5 millió euróba kerül majd. A hulladéktároló felszerelése a szemétszállító kamionokkal együtt 1,3 millió euróba kerül, a bánffyhunyadi, tordaszentmihályi és szamosújvári ideiglenes tározók becsült értéke 5,5 millió euróra rúg.

 
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés