2011. április 14., 08:452011. április 14., 08:45
A politikus ezzel arra utalt, hogy elmarad az áprilisra tervezett RMDSZ–EMNT-találkozó. Szász elmondta, saját tapasztalataiból kiindulva kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy az EMNT mind a 18 megyében és Bukarestben is összegyűjtötte a pártbejegyzéshez szükséges aláírásokat. „Nem az a fontos, hogy az EMNT-nek lesz pártja, vagy sem, hanem az, hogy melyik oldalon kíván részt venni a választásokon” – hangsúlyozta az MPP-elnök. Szerinte a nemzeti oldalnak össze kell fognia, ezért felajánlotta az EMNT jelöltjeinek pártja intézményes kereteit.
„Nem szabad újra kommunistákkal, posztkommunistákkal szövetkezni, mint húsz évvel ezelőtt. Őket ott kell hagyni a baloldalon, az RMDSZ-ben, és nemzeti alternatívát kell felajánlani az erdélyi magyarságnak” – fejtette ki a pártelnök, megismételve korábbi nyilatkozatát, miszerint zajlanak a háttéregyeztetések, amelyek a Tőkés Lászlóval való találkozóját készítik elő. Tegnap Kézdivásárhelyen szervezték meg az MPP országos elnökségi ülését, ahol többek között a jövő évi választások előkészítéséről tárgyaltak. Szász elmondta, év végéig összeállítják a jelöltlistákat, de az RMDSZ-től eltérően nem fogják titokban tartani ezeket.
Szerinte szimbolikus üzenete van annak, hogy Kézdivásárhelyen szervezték az ülést, így Rácz Károly polgármester lehetett a házigazda – mint ismeretes, az elöljáró ellen csúszópénz elfogadása miatt vádat emelt a korrupcióellenes ügyosztály, és nem hagyhatja el a települést. „Rácz Károlynak az a feladata, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, ha ez sikerül, hős lehet, és a letartóztatása körüli botrány miatt az veszít politikai tőkéjéből, aki kitervelte” – mondta az MPP-elnök. Hozzátette, nem tudja bizonyítani, de szerinte az RMDSZ áll a háttérben, és félelmetesnek tartja, hogy ilyen eszközökhöz nyúlt.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!