2007. december 04., 00:002007. december 04., 00:00
Márton Béla, a garázs tulajdonosa éjjel fél egy körül észlelte, hogy udvarán kigyulladt a garázs. A tûzoltók öt órán keresztül küzdöttek a lángokkal, amelyet a kivizsgálás szerint szándékosan okoztak. A károsult a Krónikának elmondta, sejti a gyújtogató kilétét, ugyanis három héttel korábban valaki már motorinával megpróbálta felgyújtani a garázst, de akkor nem járt sikerrel. „Az éjszaka benzint önthetett be a garázsba, majd meggyújtotta, másképp nem kapott volna lángra minden ilyen gyorsan. Pillanatok alatt felrobbantak a gumiabroncsok is\" – magyarázta Márton Béla. Filip Gheorghe, a Hargita Megyei Rendõr-felügyelõség sajtószóvivõje elmondta, már keresik az elkövetõt, azonban nem adhat bõvebb információt, mivel egyelõre kivizsgálás alatt van az ügy. Az elkövetõre háromtól öt évig terjedõ börtönbüntetés vár.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.