Hirdetés

Erdészeti törvény: szakbizottsági fricska Johannisnak

A román képviselőház három szakbizottsága is elutasította kedden az erdészeti törvénynek a Klaus Johannis államfő által javasolt formában történő módosítását.

Rostás Szabolcs

2015. május 12., 18:542015. május 12., 18:54

Az elnök négy cikkely újratárgyalására kérte fel a parlamentet, többek között az uniós versenyszabályokra hivatkozva kifogásolta például, hogy az új erdőgazdálkodási jogszabály megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során. A szenátus április végén ugyancsak módosítás nélkül továbbította az alsóháznak törvényt.

A több mint egyéves vita után eredetileg idén februárban megszavazott erdőgazdálkodási törvény legvitatottabb cikkelye előírja, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajta kitermelése esetében legtöbb 30 százalékos lehet.

Az államelnöki hivatal fő kifogása éppen a monopólium korlátozása ellen irányul, Johannis szerint mindez negatívan befolyásolná a hazai gazdaságot. Emiatt sokan – közöttük Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi és erdészeti miniszter, továbbá az ország számos városában az erdőirtás ellen rendezett tüntetések résztvevői – azzal vádolták meg az államfőt, hogy a hazai erdők kifosztásában érdekelt külföldi lobbi, elsősorban az osztrák Holzindustrie Schweighofer nyomásának engedve halogatja a jogszabály kihirdetését.

Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke kedden bejelentette, a hivatal felkérte az Európai Bizottságot: foglaljon állást, ütköznek-e az uniós versenyjoggal az erdészeti törvény előírásai.

Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő a keddi bizottsági vitán úgy vélekedett, nem szabad megengedni, hogy a hazai faipart uraló nagy piaci szereplők közül bármelyik tovább terjeszkedjen. „Jelenleg három nagy piaci szereplő uralja a hazai fapiacot, így ma már oligopólium alakult ki az iparágban. Közben a kis- és helyi termelők komoly gondokkal szembesülnek, hisz a nagy cégek hatására mesterségesen megnőttek az árak és nehezen jutnak nyersanyaghoz. Ez a helyi kis- és közepes vállalkozások, munkahelyek megszűnéséhez vezethet\" – figyelmeztetett a volt környezetvédelmi miniszter.

Az államelnök által kifogásolt cikkelyek között szerepelt az is, amely előírja, hogy a tíz hektárnál kisebb területtel rendelkező erdőtulajdonosok nem kötelesek erdészeti tervet készíteni. Ezzel kapcsolatban Korodi elmondta, az erdőtulajdonosok továbbra is kötelesek őriztetni az erdőket és az új erdészeti törvény megengedi évente három köbméter fa kitermelését.

A bizottságok RMDSZ-es és szociáldemokrata (PSD) tagjai támogatták, míg a liberálisok (PNL) ellenezték a törvény újratárgyalását elutasító jelentést, amelyről a képviselőház plénuma mondja ki a végső szót. Ha a plénum is elutasítja az újratárgyalást, az államfő köteles kihirdetni a törvényt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés