2011. június 30., 08:442011. június 30., 08:44
Henning László, a Kovászna megyei közgyűlés alelnöke elmondta, a pályázatban a két megyéből 22 közintézmény vesz részt, 40 köztisztviselő számára szerveznek továbbképzőt. A projekt során továbbá közvélemény-kutatásokat végeznek, hogy felmérjék a polgárok és az önkormányzatok igényeit, majd kidolgozzák a közös fejlesztési stratégiát, amelynek keretében prioritást képez a természeti örökség, az erdőgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, az önkormányzati pénzintézetek, a multinacionális szereplők, a turizmus, valamint a hagyományos székely termékek.
Birtalan József hargitai megyemenedzser elmondta, a projekt során nem építenek, nem öntenek betont, hanem a közös gondolkodást, a közös képzést próbálják kialakítani. Az elöljárók szerint a prioritásokat több szempontból is meg kell vizsgálni, például az erdőgazdálkodás nemcsak erdőkitermelést jelent, hanem azt is, ha a gazdasszonyszövetségek lekvárt főznek az erdei gyümölcsből, vagy ha a közbirtokosságok pályázati támogatással kitakarítják az erdőt és hasznosítják a fahulladékot. Henning elmondta, nemcsak a kitermelhető, palackozható ásványvízforrásokra kell figyelmet fordítani, hanem a kisebb hozamú kutakat is hasznosítani lehet. Az önkormányzatok elkezdhetik a források védövezetének az akkreditálási folyamatát, amelynek a végén megszerzik az ásványvíz feletti gondnokságot. Az elöljárók szerint a megyeközi együttműködés minden téren a térség fenntartható fejlesztéséhez járul hozzá.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!