Hirdetés

Stratégiai együttműködés Hargita és Kovászna között

Hasonlóak a fejlesztési irányok és a gondok Kovászna és Hargita megyében – fogalmazták meg tegnap a két megye elöljárói a megyeközi stratégiai együttműködés sepsiszentgyörgyi bemutatóján. Amint arról beszámoltunk, a két székely megye 816 ezer lej támogatást nyert az Európai Unió által finanszírozott közigazgatási hatékonyság növelése ágazati programból, amely során a következő 12 hónap alatt a politikai-közigazgatási döntéshozás hatékonyságát próbálják növelni.

Bíró Blanka

2011. június 30., 08:442011. június 30., 08:44

 Henning László, a Kovászna megyei közgyűlés alelnöke elmondta, a pályázatban a két megyéből 22 közintézmény vesz részt, 40 köztisztviselő számára szerveznek továbbképzőt. A projekt során továbbá közvélemény-kutatásokat végeznek, hogy felmérjék a polgárok és az önkormányzatok igényeit, majd kidolgozzák a közös fejlesztési stratégiát, amelynek keretében prioritást képez a természeti örökség, az erdőgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, az önkormányzati pénzintézetek, a multinacionális szereplők, a turizmus, valamint a hagyományos székely termékek.

Birtalan József hargitai megyemenedzser elmondta, a projekt során nem építenek, nem öntenek betont, hanem a közös gondolkodást, a közös képzést próbálják kialakítani.  Az elöljárók szerint a prioritásokat több szempontból is meg kell vizsgálni, például az erdőgazdálkodás nemcsak erdőkitermelést jelent, hanem azt is, ha a gazdasszonyszövetségek lekvárt főznek az erdei gyümölcsből, vagy ha a közbirtokosságok pályázati támogatással kitakarítják az erdőt és hasznosítják a fahulladékot.  Henning elmondta, nemcsak a kitermelhető, palackozható ásványvízforrásokra kell figyelmet fordítani, hanem a kisebb hozamú kutakat is hasznosítani lehet. Az önkormányzatok elkezdhetik a források védövezetének az akkreditálási folyamatát, amelynek a végén megszerzik az ásványvíz feletti gondnokságot. Az elöljárók szerint a megyeközi együttműködés minden téren a térség fenntartható fejlesztéséhez járul hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés