A két pártvezető az ősszel várható politikai jelenségeket elemezve kifejtette: a tárgyalások ellenére az EP-választások előtt az előrevetített esetleges pártkoalíciók létrejöttére kevés az esély. A PLD-vezér rámutatott: a Demokrata Párttal megkezdték az egyeztetéseket ebben a kérdésben, de egyelőre konkrét lépésként csak egy együttműködési megállapodás aláírásáig jutottak, az európai parlamenti választásokon viszont külön indulnak. A demokratákkal meg kell találni a jobbközép erők egyesítésének egy olyan változatát, amely életképesebb, mint a D. A. Szövetség – tette hozzá Stolojan. Diaconescu kiegészítésül elmondta: a szociáldemokraták nyitottak egy, a kampány után felállítandó koalíció tető alá hozására, viszont nem hajlandók engedni a PD és a PLD részéről érkező nyomásnak. Egy ilyen egyezmény elsősorban a jelenlegi kormány megbuktatását szolgálná, de meglátásuk szerint „nem elegendő, ha néhány párt összeáll a parlamenti többség kedvéért, illetve egy kormány támogatására. Ez komolytalanságra vall”. Stolojan szerint a kabinet közelmúltban elkövetett hibái bebizonyították, hogy megérett a távozásra. Diaconescu szerint az esetleges koalíció mellett más támogatási formák is szóba jöhetnek, de ehhez először a Tăriceanu-kabinetnek mennie kell.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.