Sporttermek után uszodák építését tervezik

Elsősorban diákoknak szánják azokat a fedett uszodákat, amelyet jövő évtől kezdődően kormányprogram keretében építenek majd a nagyobb településeken – mondta Marosvásárhelyen Borbély László középítkezési és területrendezési miniszter.

2006. augusztus 21., 00:002006. augusztus 21., 00:00

A 25 méter hosszú medencével és öltözővel ellátott létesítmények megépítése egyenként hozzávetőlegesen 150–200 ezer euróba kerül, a beruházás elkezdésére a 2007-es költségvetésből telik majd.
A tárcavezető elégedetlen a hasonló kormányprogram keretében épülő tornatermek munkálatainak menetével: két marosvásárhelyi helyszínre – a sportiskola, illetve a Gheorghe Sincai Gimnázium munkatelepére látogatott el, hogy a helyszínen tárgyaljon a kivitelezőkkel. A miniszter a Krónikának elmondta, a munkálatok határidejének betartását objektív és szubjektív tényezők egyaránt akadályozzák. „A szerződésekkel is baj van időnként, mert nem veszik figyelembe, hogy Romániában minden évben van tél, és olyankor nem lehet például betont önteni” – mondta a miniszter, aki a héten az Országos Befektetési Ügynökséggel tervez tárgyalást. „Tisztázni fogunk olyan technikai kérdéseket is, hogy honnan szerzik be az építkezéshez szükséges pannókat. Nem hiszem, hogy a miniszter dolga ezzel foglalkozni, úgyhogy a kollégákat is felelősségre kell vonnom” – utalt Borbély a Marosvásárhelyen tapasztalt késedelem okára, ahol két hónapig azért állt a munka, mert az építőelemeket gyártó cég nem teljesítette a szerződéses kötelezettségeit. Borbély úgy véli, Marosvásárhelyen a késedelem ellenére sincsenek túl nagy gondok, két-három hónap alatt sikerül behozni a lemaradást, és október végéig átadni a sporttermeket.
Jelenleg Maros megyében hét tornaterem épül, a tervek szerint a jövő év végéig összesen tizenhármat fognak átadni. Az önkormányzatoknak hozzávetőlegesen tizenöt százalékkal, a létesítmények közművesítésére fordítandó összeggel kell hozzájárulniuk az építkezésekhez. „Minden település kap egy szép sporttermet, ezért úgy vélem, hogy minden községnek meg kell értenie, hogy a korszerűsítéshez egy kis helyi erőfeszítésre is szükség van” – mutatott rá Borbély. A farkaslaki esetről a miniszter elmondta, keresik a megoldást, hogy két év után végre használatba vehesse az ifjúság a tornatermet, amelyet víz és fűtés nélkül eddig a segélyek tárolására használták. Maros megyében hasonló eset Nyárádszeredában történt, ahol a vízellátást kellett biztosítani.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek