
Videokamerát helyeztek el, és sorompót állítottak a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkba vezető erdei utak egyikén a parkőrök, akik így kívánják megakadályozni, hogy terepmotorokkal és más járművekkel száguldozzanak a helyszínen.
2015. október 29., 14:212015. október 29., 14:21
A nemzeti park őrei évek óta küzdenek az úgynevezett vandálturizmussal, vagyis azzal, hogy egyesek a szabályokat semmibe véve kárt okoznak a természetvédelmi területen – számolt be a jelenségről Hegyi Barna, a nemzeti park vezetője és Silviu Strătulat, a Hargita megyei csendőrség főfelügyelő-helyettese.
A rendfenntartók emlékeztettek: egy évvel ezelőtt egy magánszemély engedély nélkül szervezett motoros túrát a környéken, amelynek során a nemzeti parkot is átszelte társaival. A természetvédelmi övezet felvigyázói már a park területén kívül találkoztak a negyven motorosból álló csoporttal, amelynek tagjai azt állították: nem tudták, hogy nemzeti parkon vonulnak át, holott elhaladtak az ezt jelző, könnyen észrevehető tábla mellett.
Ez év szeptemberében a parkőrök arról szereztek tudomást, hogy a motorosok az akció megismétlésére készülnek. Hegyi Barna elmondta: személyesen kereste fel a főszervezőt, aki ígéretet tett arra, hogy ezúttal nem lépnek a természetvédelmi területre. Ennek ellenére a túra napján a csoport a nemzeti park felé vette az irányt, a parkőrök és a csendőrség több tagja azonban már a helyszínen volt. „A többtucatnyi motoros – akik közt voltak olyanok, akik szemmel láthatóan alkohol befolyása alatt álltak – korántsem volt együttműködő. Fenyegették a csendőröket, nem mutatták fel irataikat” – magyarázta Hegyi Barna.
Emiatt helyeztek el egy hete a park bejáratánál sorompót, amely megakadályozza a járművel való behajtást. A zárat azonban máris megrongálták, ezért a helyszínen kamerát is felszereltek, hogy azonosítani lehessen az elkövetőket. A szabálysértő motorosok közül egyébként két személyre 3000 lejes bírságot róttak ki – közölte Silviu Strătulat. A megyei csendőrség helyettes főfelügyelője közölte: a büntetéseket az elkövetők távollétében rótták ki, azonosításuk a helyszínen készült felvételek alapján történt.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!