
Fotó: Archív
2011. május 26., 11:462011. május 26., 11:46
„A jóváhagyott felújítási tervvel összhangban helyeztük el a táblát. A rajta álló szöveg a régi (a Iorga-idézet – szerk. megj.) kiegészítve az évek során történtekkel. Mi igazodtunk a tervhez. Ha bebizonyosodik, hogy ez nem igaz, megpróbáljuk engedélyeztetni a táblát, de egyelőre mi vagyunk azok, akik tiszteletben tartottuk a tervet” – mondta Apostu.
A kolozsvári polgármester annak ellenére állítja, hogy a városháza törvényesen és a tervvel összhangban helyezte el a Mátyás-szobor előtt a második bronztáblát, hogy a kulturális és örökségvédelmi minisztérium által kedden közzétett felújítási tervből egyértelműen kiderül: az Országos Műemlékvédelmi Bizottság egyetlen bronztábla elhelyezését engedélyezte – felirata és modellje szerepel a tervben –, azt pedig még 2010 decemberében, a felújított szoborcsoport újraavatása előtt elhelyezték a talapzatot övező füves területen.
A felújítási tervet egyébként a kolozsvári polgármesteri hivatal képviseletében maga Sorin Apostu is ellátta kézjegyével tavaly októberben.
A polgármesteri hivatal szóvivőjén keresztül kedden is azt állította: a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését a felújítási terv írja elő, a kulturális minisztérium ezzel kapcsolatos információi pedig tévesek.
Szerdai sajtótájékoztatóján Apostu újságírói kérdésre válaszolva azt állította, semmiféle kérést nem kapott a kulturális és örökségvédelmi minisztériumtól, noha Kelemen Hunor tárcavezető még kedden átiratban felszólította a polgármestert, hogy távolíttassa el a törvénytelenül elhelyezett táblát.
Az átiratban – amely a Krónikához is eljutott – Kelemen Hunor „sajnálattal” állapítja meg, hogy a polgármesteri hivatal nem tartotta tiszteletben a 2001/422-es műemlékvédelmi törvény előírásait és nem rendelte el a tábla eltávolítását, noha a minisztérium még hétfőn ismertette ezzel kapcsolatos álláspontját.
A miniszter emlékezteti Apostut, hogy a Mátyás-szoborcsoport felújítási tervében egyetlen bronztábla elhelyezése szerepel, amelyen négy nyelven tüntetik fel a következő feliratot: „Mátyás király lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902. október 12-én”. Az átirat szerint Apostunak mellékelve elküldték a terv vonatkozó részeit is.
Az átiratban Kelemen Hunor kérte a hétfőn elhelyezett tábla eltávolítását. „Ellenkező esetben a kulturális és örökségvédelmi minisztérium kénytelen lesz az illetékes állami szervekhez fordulni” – olvasható a minisztériumi dokumentumban.
Sorin Apostu egyébként az Adevărul című napilapnak szerdán azt nyilatkozta: nem tudja, hogy a szoborcsoport előtt látható két tábla közül melyik a törvénytelen. „Önökre bízom, hogy levonják a következtetéseket, és rájöjjenek, melyik a törvénytelen tábla” – nyilatkozta a lapnak a kolozsvári polgármester.
Csoma Botond, a kolozsvári tanács RMDSZ-es frakciójának a vezetője szerint a civil szervezetek bevonásával nagyszabású tiltakozó akciót kellene szervezni a szoborcsoport előtt az illegálisan kihelyezett tábla eltávolítása érdekében. „A román tanácsosok rendszerint azzal vádolnak, hogy csak az RMDSZ-es tanácsosoknak jár a szája. Be kell bizonyítanunk, hogy a kolozsvári magyarság egyhangúlag követeli a tábla azonnali eltüntetését” – fogalmazott a tanácsos. Leszögezte, ha az önkormányzat nem engedélyezi a tiltakozó megmozdulásokat, a polgári engedetlenségtől sem kell visszariadni. A törvénytelenül elhelyezett tábla ellen kedden este tiltakozó akciót szerveztek a Főtéren, a rendezvényen azonban az eső miatt kevesen vettek részt. A résztvevők virágokkal takarták el a bronztáblát, a „virágszőnyeget” azonban tegnap reggel eltakarították a köztisztasági vállalat alkalmazottai.
A magyar kormány mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amit előzetesen nem rögzítettek a restaurálási tervben – nyilatkozta tegnap a Szabadság napilapnak Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár. „Sajnálatos, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás” – fogalmazott. Szőcs Géza rámutatott: egyetlen műtárgy esetében sem engedhető meg, hogy hozzátoldjanak valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjanak elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festő közölni akart.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
szóljon hozzá!