
Fotó: Veres Nándor
A csíkszentsimoni régi keményítő- és szeszgyár két, lepusztult állapotú épületét robbantották fel hétfőn: helyükre új sörgyárat akarnak építeni, a jelenleg működő Csíki Sör Manufaktúra létesítménye közvetlen közelében.
2015. augusztus 18., 19:502015. augusztus 18., 19:50
Mint ismeretes, közel hárommillió eurós beruházást valósítanak meg az egykori csíkszentsimoni keményítő- és szeszgyár helyén.
„Hétfőn este két tervezett robbantás volt, az egyik sikerült, a másik kevésbé. Utóbbi során pár törmelékdarab ráesett az új gyárra, de különösebb kár nem történt” – nyilatkozta Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúrát működtető Lixid Project Kft. vezetője.
Mint ecsetelte, elindították egy új termelőegységnek, gyakorlatilag egy új gyárnak az engedélyeztetését, amelyet a tavasszal be szeretnének üzemelni. Hozzátette, erre azért volt szükség, mert a jelenlegi manufaktúra kapacitása már nem növelhető.
Az új gyárba új főzőházat, új erjesztőt és új töltővonalat szerelnek be. „Háromszor akkora kapacitást fogunk beépíteni az új létesítménybe a régihez képest, így májustól négyszeresére növeljük a jelenlegi sörtermelést” – osztotta meg terveiket a többségi tulajdonos.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!