
Fotó: Boda L. Gergely
A váltásra és változásra vágyó marosvásárhelyi polgárok szavazatát kérte csütörtöki kampányzáró sajtótájékoztatóján Soós Zoltán. A vásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje szerint vasárnap többen fognak a korrupció és a szabadrablás ellen szavazni, mint ahányan a 16 éve regnáló Dorin Floreát támogatják.
2016. június 02., 17:322016. június 02., 17:32
Soós reméli, hogy a választók vannak annyira bölcsek, hogy ne üljenek fel annak a manipulációnak, ami régóta zajlik, de az utóbbi napokban csak fokozódott. A városlakók postaládáiba már napok óta kéretlenül, ingyen kerül bele a Dorin Florea mellett korteskedő és Soós Zoltánt nyíltan támadó magyarellenes napilap, a Cuvântul Liber. Soós elmondta, a sovén propagandájáról közismert újság – felrúgva a sajtóetika legelemibb szabályait – megtagadta tőle a replika jogát. Pedig olyasmik jelentek meg róla, hogy csalás miatt eljárás folyna ellen.
„A jelenlegi polgármester szövetségesei lejárató kampányt folytatnak ellenem. Hol azzal vádolnak, hogy a nyugdíjasok ellen fogok fellépni, hol azzal, hogy visszaélések miatt perbe fogtak. Személyem iránt semmilyen kivizsgálás nem zajlik, büntetőjogi eljárásban nem vagyok érintett, minden híresztelés, megalapozatlan vagy manipulatív módon bemutatott hír hamis, kizárólag a besározásomat szolgálja. Közigazgatásban végzett tanácsosi vagy múzeumi tevékenységemért és döntéseimért vállalom a felelősséget” – jelentette ki Soós Zoltán. A magyar jelölt úgy érzi, azért támadják a személyét, mert semmi kivetnivalót nem találnak a programjában.
Soós Zoltán elmondta, a tavalyi előválasztás, majd a tavasszal kezdődött aláírásgyűjtés és a kampány során személyesen több mint ötezer marosvásárhelyi polgárral találkozott, mintegy háromszáz vállalkozót keresett fel, és félszáz civil szervezetnek kérte ki a véleményét. Önkéntesek által közel húszezer lakásba juttatta el az üzenetét. „Sajnálom, hogy nem juthattam el személyesen mindenkihez. De ha szomszédok, barátok, ismerősök megbeszélik a történteket, akkor minden háztartásba eljut az üzenet. Marosvásárhelyen változás kell, mert városunk megrekedt a fejlődésben, egyhelyben toporog” – mondta.
Portik Vilmos kiáll Soós Zoltán mellett
A kampányzáró sajtótájékoztatón a független jelölt mellett álló volt néppártbeli riválisa, Portik Vilmos arra ösztönzött mindenkit, hogy amennyiben változást szeretne Marosvásárhelyen, vasárnap Soós Zoltánra adja le szavazatát. Kérdésünkre, hogy melyik párt listájára szavazzon az, aki még nem döntötte el, hogy voksával az RMDSZ-t vagy a néppártot támogatná, Portik kitérő választ adott. Mint mondotta, ő ugyan még mindig az EMNP tagja, de arra biztatja az embereket, hogy lelkiismeretük szerint döntsenek a szavazófülkében.
Portik egyébként alig néhány nappal a választási kampány kezdete előtt Facebookon jelentette be lemondását a néppártban elfoglalt vezetői tisztségeiből. A tavalyi előválasztás harmadik szereplője, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistája, Barabás Miklós a megfigyelők irányítójaként igyekszik szolgálni az összefogás ügyét.
Visszautasítják Kelemen Hunor tézisét
Sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), sem a Szabad Emberek Pártja (POL) magyar jelöltjei nem értenek egyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állításával, miszerint az alakulataikra leadott voksok elveszett szavazatoknak számítanak. Tőkés András, az EMNP Maros megyei alelnöke szerint ez vagy teljesen téves felfogás, vagy manipulatív kijelentés.
„A néppárt azoknak a szavazatait gyűjti be, akik olyannyira kiábrándultak az RMDSZ-ből, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandók a szövetségre szavazni. Nem értem, mi a gond azzal, ha az RMDSZ is bejuttat hét-nyolc tanácsost, és mi is ott leszünk négy képviselővel? Azok nem mind magyar emberek?” – tette fel a kérdést Tőkés.
A POL tanácsosjelöltje, Hermann Mark Christian szerint sem helyénvaló Kelemen állítása, miszerint az általa képviselt vegyes etnikumú párt veszélyes afféle szemfényvesztésként szolgál a magyar választók előtt. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor a Bugár Béla-féle szlovákiai vegyes párthoz hasonlította a POL-t. Hermann szerint akkora távolság van a POL és a Most-Híd magyar–szlovák párt között, mint Makó és Jeruzsálem között. „Mi nem egy etnikai vagy ideológiai alapon létrejött vegyes párt vagyunk, hanem egy bejegyzett helyi közösségi mozgalom” – határozta meg alakulata arculatát a télen még az EMNP-ben tevékenykedő Hermann Mark Christian.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!